|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 83 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-83 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Verdi, Giuseppe 2015. november 28.Bolhacirkusz és szabadság (Beszélgetés Csíky Boldizsár zeneszerzővel)„Szeretem ahogy lát, ahogy hall, ahogy beszél, ahogy láttat, ahogy hallgattat, ahogy beszéltet” – fogalmazott Kincses Margit zongoraművész Csíky Boldizsár 75. születésnapi köszöntőjében. A kortárs magyar zeneszerzés egyik legelismertebb személyiségével többek között arra kerestük a választ: mi viszi fel az embert a hegy tetejére? – Szokott fütyörészni, dúdolgatni, ha magában van? – Nem nagyon, viszont – és ezzel valószínűleg így van a zeneszerzők többsége – majdnem mindig hallok magamban valami zenét. Most, miközben beszélgetünk, éppen a Mozart hegedűre és brácsára írt Simfonia Concertantéjának második tételét. Ha egy képzett muzsikus ránéz egy kottára, azonnal felcsendül benne a zene. Szinte főbe kólintott, amikor egyszer a könyvtárban kezembe adták a Haydn Búcsúszimfóniájának kéziratát, és azt láttam, hogy a mester két vízszintesen elhelyezett kottapapíroldalon szinte fel sem vette a tollát például a brácsaszólam leírása közben. Ami azt jelenti, hogy közben hallotta a többi szólamot. Ez nekem magas, szinte demoralizáló volt. A belső hallás talán részben magyarázza, hogy nem dúdolok vagy fütyörészek, hiszen az a bennem szóló zenével együtt valami zavaros, elviselhetetlen polifóniát gerjesztene. Hacsak nem a saját ötleteimet próbálgatom… – Milyen partitúra szólal meg önben legkönnyebben? – Ez jelentős mértékben technikai probléma. Nem vagyok annyira virtuóz kottaolvasó, hogy mondjuk egy óriási zenekart felvonultató Richard Strauss-partitúrát azonnal halljak: azzal kínlódom, baktatok vele. Egy Mozart-szimfóniával vagy Bach-művel könnyebben boldogulok. Ismerek azonban kollégákat, akik harmincsoros partitúrákat olvasnak minden gond nélkül. Éveken át rendeztek például Budapesten egy igen rangos karmesterversenyt, én is zsűriztem ott. A remek ifjú karmesterek között szinte lehetetlen volt különbséget tenni, ezért aztán a legvégén már direkt hibákat írtunk a partitúrába, mondjuk olyan jellegűeket, hogy egy melódiarészletet nem az oboa játszott, hanem a fuvola, és lestük, észreveszik-e? Beismerem, gonosz dolgok voltak ezek, de egy osztrák karmester például mind a tizenkét hibát kiszúrta. A gyakorló karmesterek többnyire jobbak ezekben a dolgokban, mint a zeneszerzők, akik munka közben legfeljebb zongorakontrollt használhatnak. – A könnyebben megszülető művei egyben a kedvencei is? Évtizedek múltán is éppúgy vállalja az alkotásait, vagy folyamatosan csiszolgatná őket? – Minden a megszólalás, a visszaigazolás pillanatában dől el. Az ember ideális hangzatokat és hangszerszíneket hall, vet papírra, ám a felcsendülés pillanatában kiderülhet róla: bizony nem szól a legjobban. Ez alól csak a legnagyobbak kivételek, mi, az „alsóbb regiszter” sokszor kínlódunk vele. A műfaji besoroláson túl műveimet stiláris szempontból is elég pontosan lehet csoportosítani. Van egy határozottan népzenei ihletésű csoport, ahová nem csak vokális művek tartoznak – ami pedig logikus volna a magyar nyelv vonzó sajátosságaiból fakadóan. Egy másik csoport annak a huszadik századi, tizenkét fokú szeriális iskolának hatására született, amit az új bécsi iskola képviselői hagytak ránk, de bennem korántsem a rájuk jellemző doktriner formában él. Ezek a műveim sokkal érzelmesebbek és szűkszavúbbak, mint amit ez a zeneszerzési technika feltételezne, mivel mindig féltem tőle, hogy az előadó vagy a közönség egyszer csak arra gondol: ejnye, miért nincs már vége? Aztán vannak olyan műveim, amelyeket egyszerűbb hangvételben írtam, ezek többnyire egyházzenei darabok, kisebb kórusoknak szánva, ahol a technikai szint már-már meghatározza a stílust, hiszen miközben nem lehet túllépni egy bizonyos szintet, nem szabad leereszkedni a tömegdalok nívójára sem. És van a legutóbb születettek kategóriája. Több mint tizenöt éve – amikor a Magyar Rádió kórusa elénekelte egy Balassi-versre írt művemet – éreztem először, hogy na, ez olyan egyéni hang, ami csak én vagyok. – Inspirálja vagy inkább bénítja az alkotásban, ha felkérésre, határidőre kell zenét írnia? – A zenei lapzárta is olyan, hogy akkorra valamit meg kell csinálni. Miközben a végterméken nem szabad látszania, hogy bizonyos kényszerítő körülmények között született. A hasonló helyzetek, a fokozott összpontosítás más forrásokat is mozgósít, mint amihez az ember szokványos helyzetekben nyúl. Különleges politikai, társadalmi, családi, érzelmi viszonyok is inspirálóan képesek hatni. Írtam például ’89-ben dühömben, csak azért is egy divertimentót, ami, ugyebár, szórakoztató, könnyed műfaj. Akkoriban óriási nyomás alatt voltam, borotvaélen táncolt a további karrierem, a feszültség ezt hozta ki belőlem. Egy öreg, sokat tapasztalt református lelkész barátom mondta, amikor megszűnt a kommunista világ, hogy most arra kíváncsi, mi következik: bolhacirkusz vagy alkotói szabadság? A bolhaidomítás ugyanis úgy zajlik, hogy az üvegkalitkát egy üveglappal lefedik, hogy a bolhák ne tudjanak kiugrálni belőle. Aztán egy idő után már le is vehetik a lapot, mivel a bolhák időközben megszokják, hogy csak bizonyos magasságig ugorhatnak, másképp beverik a fejüket. És valóban, sok alkotó esetében a rendszerváltozás után a szimbolikus üveglap levétele hihetetlen bénaságokat okozott. – Van kedvenc „megrendelője”? A Maros Népi Együttesnek például sokáig rendszeres szerzője volt. – Nem az egyetlen, de mindenképpen említenem kell a budapesti Angelica kórust, amelynek a karmestere azt mondta, írhatok nekik, amit akarok. Ettől egy szerző természetesen vérszemet kap, de valóban írhattam bármit, s az Angelica nemegyszer szebben adta elő, mint amilyennek eredetileg képzeltem. Azóta is nagy kedvvel és késztetéssel írok nekik. A visszaigazolás ténye természetesen lehet inspiráló, de hervasztó is. Néha viszont a megrendelőtől függetlenül úgy mélyedtem el a zenei anyagban, hogy gyakorlatilag megszűnt az alkotás megrendelésjellege. – Általában érdekli az embereket egy-egy mű keletkezéstörténete. Csíky Boldizsár művei – például A Hegy, a Gulág vagy a csellóra írt mise – rendelkezik valami hasonlóval? – Picit elcsúsztatottnak tartom azt a képet, amely úgy próbálja vonzóvá tenni egy művész pályáját vagy műveit, hogy az életrajzában nagy, a műveket előidéző megrázkódtatásokat keres. Természetesen van ilyen – gondoljunk csak Verdi Requiemjére –, de nem ez a jellemző. Ha a fentiekre kérdezett, ezeknek éppen van ilyen hátterük. Apám a marosvásárhelyi vártemplom papja volt, ’53-ban halt meg, valószínűleg a stressz következtében, hiszen egy ideig úgy éltünk, hogy sose tudhattuk, hol és mikor áll meg az a bizonyos fekete autó. Ez a hangulat, fenyegetettség végigkísérte az életemet, de nem gondoltam rá, hogy ebből valaha is zenemű születik. Néhány évvel ezelőtt viszont találkoztam egy idős emberrel, aki elkezdte mesélni, hogy a Szovjetunióban az Usszuri folyó mentén lévő uránbányában dolgozott, meg hogy miként sikerült életben maradnia, aztán 11 ezer kilométeren át hazajutnia. Elkezdtem győzködni őt, írja le az emlékeit, de ez csak úgy sikerült, hogy „ráuszítottam” egy újságíró ismerősömet, Máthé Évát. Az ily módon megszületett könyv nyomán sűrűsödött bennem ez a történet zenei élménnyé, született meg a Gulág. – Milyen hangszeren szólalt meg először ez a dráma? – Természetesen nagyzenekaron. Írás közben jöttem rá, hogy fel kell oldanom a történetet, nem szabad abban a rettenetes sötét hangulatban hagynom a közönséget, és egy férfikórusra írt egyszerűbb dallammal, egy férfikaron megszólaló De profundisszal zártam, amely – lévén egy Dávid-zsoltár – mondhatni szakralizálta a darabot. A Hegy eredeténél viszont egészen közvetlen élmény áll: egy öreg vadőr hurcolt fel a Kelemen-havasok tetejére. Előzetesen meghallotta, hogy kétségbe vonom, képes-e egyáltalán hatvanévesen felmenni a hegyre. Mit mondjak, úgy meghordozott, hogy alig tudtam felcipelni magamat. A csúcsról szétnézve kezdtem el gondolkodni: mi viszi fel az embert a hegy tetejére? Miért ült bele Kolumbusz azokba a rozoga hajókba? Miért nyúlt bele Fermi a láncreakcióba? A magyarázat: a megismerés kényszere. Ez áll a darab természetleíró, deskriptív álcája mögött. A Hegy tételeinek címei – Körvonalak ködben, Mélységiszony, A csúcs vonzása, Nosztalgia – ezt próbálják érzékeltetni. – És a csellóra írt mise? – A Misa Instrumentalisnak nincs különösebb története. Korábban senki sem írt szólócsellóra misét. Engem a liturgikus szöveg hullámverése ragadott meg. A Credóhoz vagy a Dies iraehez, vagy akármelyik miserészhez óriási zenei háttér tapad a nagyszerű művek jóvoltából. Az irodalmat ismerő szerzőre nagy hatást gyakorol a szavak előélete. E gordonkadarab a liturgikus szöveg prozódiáját követi, a hangszer ez alapján szövi a gondolatot. Nagyon nehéz csellóra jó polifóniát írni, bár nagyon igyekeztem, nekem csak egy fugatóra futotta. – A hatvanas években avantgárd zeneszerzőnek titulálták, mostanában meg konzervatív avantgárdnak. Segítene értelmezni ezt a folyamatot? – Selmeczi Györgyöt, a kolozsvári operához Budapestről gyakran hazajáró karnagyot, kiváló zeneszerző barátomat idézném, aki nagyon érzékeny a stiláris dolgokra, műveli is az óriási repertoárt a kuplétól a legnehezebb zenekari művekig. Szerinte a hatvanas évek végére kialakult bennem egy Bartókból, dodekafóniából, népzenei háttérből összeállt összegző reflex. Megvolt ez itt nekünk Kelet-Közép-Európában, ebből kiindulva jött egy nagy elrugaszkodás, amely aztán mindenféle kísérletezések és kanyarok után gyakorlatilag ugyanoda tért vissza. Én nem tettem meg ezeket a kanyarokat, jártam a magam útját, s egyszer csak újra találkoztunk a nagyon radikálisokkal is, akik időközben valahol kitombolták magukat. Részemről nem volt ez tudatos, legerőteljesebben talán a gyakorlati zenével való folytonos kapcsolatom alakította így. A zeneakadémia elvégzése után ugyanis a marosvásárhelyi filharmónia művészeti titkárává neveztek ki. Bár ez a munkakör a bőgőhúrok beszerzését vagy a zenészek szállásgondjainak rendezését is jelentette, de állandó kapcsolatot is egy zenekarral. Élőben tapasztalhattam meg, mi az a stiláris határ, amit egy jó zenekar képes elviselni, közben pedig a hangszerek képességeit és korlátait is megismerhettem, és ennek zeneszerzőként ugyancsak nagy hasznát vettem. Csíky Boldizsár Zeneszerző, tanár, muzikológus, 1937. október 3-án született Marosvásárhelyen. A Bolyai Gimnázium, majd a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia végzettje. 1961 és 1990 között a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára, majd 1997-ig igazgatója. Fontosabb művei: Concertatio nagyzenekarra, Erdélyi Rapszódia szimfonikus zenekarra, Gulag – symphonic memorial, Divertimento fúvósoktettre, Prelúdium, Fúga és Posztlúdium szimfonikus zenekarra, La quiete di Piazza Dante, szimfonikus kép, Missa Instrumentalis gordonkára, Passacaglia egy Bolyai-képletre, szólóhegedűre, Szillogizmus zongorára, Barcsai-kantáta kórusra és zenekarra, A Hegy – nagyzenekarra. Kitüntetések: a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia Bartók–Pásztory-díja (1986), A Román Akadémia George Enescu-díja (1980), a Magyar Kulturális Kormányzat Erkel Ferenc-díja (2002), a Magyar Berzsenyi Társaság Berzsenyi Dániel-díja (1999), Marosvásárhely díszpolgára (2003), a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013), a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) életműdíja (2015). Közéleti tevékenység: a Kemény Zsigmond Társaság elnöke, a Pro Európa Liga társelnöke, a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a Teleki Téka kuratóriumának tagja, marosvásárhelyi önkormányzati képviselő (1990–1998). Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 19.BANÁLIS TÖRTÉNET. HELYSZÍN: MAROSVÁSÁRHELYValójában nem érdekes, hogy Soós Zoltán kemény jelölt vagy krumplipüré, a választásokat nem ez dönti el, hanem a magyarok közhangulata. És az jelenleg úgy áll, hogy a marosvásárhelyiek nem akarnak változtatni, mert nem hisznek a változásban. A fenti verdikt nem sajátom, hanem többeké, akik benne voltak, vagy közel vannak a politikához. És a gondolat úgy megy körbe, hogy lassan általánosan elfogadottá válik. Mi a teendő a nagy letargiával? Először is azonosítani kellene a speciálisan marosvásárhelyi mizéria okait. Ez egy olyan szüzsé, amiről beszélni aztán lehet. Amikor az ember problémalistákat ír, adott pillanatban annyira belejön, hogy nem bírja abbahagyni (értelmiségi betegség). És ha már megvan az alapos, jól kidolgozott, sőt, imponáló problémalistánk, már szinte be is bizonyítottuk, hogy a helyzet teljesen reménytelen, kár a gőzért. *** Mégis, úgy gondolom, a szétbeszélt problémalista, ami egyébként szintén helyi specifikum, csalóka. Mert a sok probléma redukálható egyetlen eggyé. Többször próbáltam megfogalmazni, de csak elég hozzávetőlegesen sikerült. Aztán a napokban hallottam egy történetet, amivel talán szemléltetni tudom azt, hogy szerintem mi az oka annak, hogy a vásárhelyiek nem hisznek saját politikai eszközeikben. A csalódások elkerülése végett szólok előre, ez nem valami nagy sztori. És természetesen nem azért osztom meg, hogy moralizáljak. Struktúrájában jó sztori és tipikus, egyre tipikusabb sztori. Íme: Marosvásárhelyen évek óta szokás rendezvényeket szervezni a Magyar Kultúra Napján, azaz január 22-én. Az egyik klasszikus rendezvény a 24 órás felolvasó maraton. Tavalyelőtt a szervezők gondoltak egy vakmerőt, és már január 15-én is szerveztek felolvasó maratont. Miért? Mert aznap van a Román Kultúra Napja. Minthogy Marosvásárhelyen a közös buszozáson és a hajnali részegedésen kívül nem sok interetnikus program van, az esemény, vagyis a román és magyar kultúra napjának külön és mégis együttes megünneplése egészen eredeti. Nekem specc nagyon tetszik. A felolvasómaratonok hagyományosan a Zanza nevű középkategóriás bisztróban zajlottak. A Zanza be is társult a rendezvénybe némi szubvencionált kávéval. Jófejek voltak. És ez az idén is így lett volna. Ha nem lett volna másképp. A Zanza részben új tulajdonosa tudniillik aggódik a pénteki bevételkiesésért, és amit fel tudott volna ajánlani, egy apró, a célra nyilvánvalóan alkalmatlan szoba. Minthogy a szervezők későn eszméltek arra, hogy idén a Zanza már nem eszmei és gyakorlati partner, úgy döntöttek, ha nem tudják jól megcsinálni, idén inkább nem lesz román-magyar 48 órás felolvasómaraton. Tavaly óta a Zanza tulajdonosi köre megváltozott. És az új tulajdonos nem szeretne az esetleges nagyobb hétvégi profittól elesni a felolvasómaratonok miatt. És hát a szabályokat azok diktálják, akiké a hely, vagyis olyan rendezvényt engednek be, amilyet akarnak, akkor, amikor akarnak, és olyan profitreménnyel, amilyet csak remélnek. Ez nyilvánvaló. Sőt, így van jól. Nem hiszem, hogy a kultúra versus profit, vagy a közösségi gondolkodás versus profit vita egy értelmes vita lehetne. A magam részéről pedig semmi okot nem látok arra, hogy fájjon, hogy a Zanza tulajdonosainak jól megy. Nem is lenne a legkisebb fenntartásom sem. Hacsak nem fűszerezné a történetet egy tényező. Ez a tényező a Zanza tulajdonosának szerintem bizarr identitása. Tudniillik a Zanza új többségi tulajdonosa aktívan részt vesz a közösségi magyar politizálásban is. Úgy gondol magára, mint aki Borbély László elintéző emberére, mindeközben egy olyan szürke eminenciást is üdvözöl önmagában, aki nem akar jelöltként részt venni a politizálásban, de strómankákat küldözget be az RMDSZ helyi testületeibe, és mint valami grundi padre próbálja leosztani a helyi RMDSZ-es homokozóban a vedreket és lapátokat. Kibédi Zoltán – minthogy róla van szó – klasszikus gazdasági-politikai érdekcsoportot épít, részben a Borbély Lászlóét, részben sajátját, miközben csak rágalmazni lehetne azzal, hogy közösségi ügyek is foglalkoztatnák. A nyerészkedő új generációs RMDSZ-es prototípusa. A történtek után, a magam részéről csak nagyon indokolt esetben fogok pénzt költeni a Zanzában vagy más, a Kibédi Zoltán hálózatába tartozó helyeken. És jó ötletnek tartom azt is, hogy azok, akik számára fontos volt a felolvasómaraton, minden nap szavaznának Kibédi Zoltánra azzal, hogy nem neki fizetik a sört, a kávét, stb. hanem másoknak. Ott van a Mini, a Frei, a WokBox, az Emma és még számos remek magyar tulajdonban lévő hely, vagy, miért ne, egy csomó barátságos román vagy éppen olasz alternatíva. És persze várom, hogy Kibédi Zoltán megkeresse a felolvasómaraton szervezőit, és nagyvonalú felajánlást tegyen a jövő évi rendezvényekkel kapcsolatban. *** Igen, tudom, ez nem valami nagy sztori. Mert naés? Sakkor mi van? Akár úgy is értelmezhető, hogy valamilyen személyes konfliktusban lennék az illetővel (akivel amúgy soha egy mondatot nem váltottam). Miért írtam mégis le ezt a történetet? Válaszként arra a gyakran politikusoktól érkező vádra, hogy tudniillik a vásárhelyeik kiábrándultak. Hát igen. Miért is? Talán azért, mert azzal, hogy hagyjuk, hogy közösségi ösztön nélküli emberek politizálhatnak, már be is lőttük a magyar közösség bizalmi indexét. És Kibédi Zoltán csak egy közülük. De a gond nem a hozzá hasonlókkal van, hanem velünk, vagyis azokkal a többiekkel, akik pragmatizmusból, nagyvonalúságból, naívságból vagy éppen azért, mert nincs hozzá gyomrunk, hagytuk, hogy a hasonló ügyek a szóra sem érdemes kategóriába essenek. Mert nem elég dolgozni (ha tetszik, harcolni) nem elég gondolni vagy célokat kitűzni, hanem néha el kell mondani: ez nem szép, ezt nem illik, ez nem méltó, ez nem méltányos, vagy azt: ez sok. KELEMEN ATTILA ÁRMIN. Transindex.ro 2016. február 29.Fiatal művészek operagálájaA Thurzó Zoltán által szervezett Múzeumi Hangversenyek sorozat keretében fiatal váradi művészek operagálája zajlott le vasárnap este a váradi Lorántffy-központban. Ha nem is akkora mint legutóbb, de ismét igen nagy érdeklődés mellett zajlott le vasárnap este a nagyváradi Lorántffy-központban a Thurzó Zoltán zongoraművész által szervezett Múzeum hangversenyek sorozat újabab komolyzenei koncertje. Felvezetőként maga a szervező mondott el néhány érdekességet az opera történetéből, majd az általa meghívott fiatal, tehetséges énekesek adtak elő ismert operaáriákat zongorakíséret mellett. Antal Zsuzsanna, Cora Jecu Georgiana, Puşcaş Valentina (szopránok) és Florin Mircea Ganea (basszus) énekesek Mozart, Rossini, Puccini, Handel, Verdi, Mercadante, Paisiello operáiból vett részleteket tolmácsoltak a zenebarát hallgatóságnak. Az énekszámokat helyenként érdekes, hol sikerült, hol kevésbé sikerült közjátékokkal társították – szöktetés, rövid csevely a facebookról – ezzel a műsor játékos show jellegét erősítve. A művészek előadása egyenletesen jó minőségű volt, és a Thurzó Zoltán biztosította zongorakíséret is az énekeskre odafigyelően rugalmas egyben pontos volt. A nagysikerű koncert végén az előadók közösen adták elő a közismert Verdi áriát, a Brindisit hangos sikert aratva a produkciót mindvégig élvezettel hallgató közönség körében. Pap István. erdon.ro 2016. április 23.Magyar Bukarest (6.) (Hencz Hilda )Szórakozó szórvány A románságot egyre jobban vonzották az addig ismeretlen, külföldiek behozta szórakozási lehetőségek: a cirkuszi előadások, kabarék, a színház, az opera és az operett. Kezdetben, 1812–1816 között a Bródy Mátyás (Mathias) által a Slătineanu-házak környékén felállított körképet bámulhatta a közönség, 1828-ban az olasz Momolo színházat épített, ahol különféle külföldi társulatok léptek fel. Több mint helyénvalónak bizonyult az orvos Vásárhelyi Károly Mózes kezdeményezése, aki kihasználva a nyári szünetet, Bukarestbe hozta Pály Elek énekest, a magyar opera alapítóját. Pály 22 tagú társulata 1840 nyarán kelt útra, és szörnyű körülmények között utazott: födetlen szekereken, a kellékeket és kosztümöket ládákba zsúfolva. A színházterem szánalmasan nézett ki, de ez volt az egyetlen operaelőadásra is alkalmas: falait deszkák borították és facölöpök tartották az egyetlen sor páholyt. 300 férőhelyes volt, 15 padsorral, de állóhelyek is voltak. A világítást olajlámpákkal oldották meg. Ez volt az első alkalom, amikor egy bukaresti színpadon magyar szavak hangzottak el, az operatársulat előadásait ugyanis magyar, német és román nyelven tartotta. Bemutatták többek közt a Normát és a Sevillai borbélyt, de rövid román darabokat is. A havasalföldi uralkodónak ajánlották román táncokból és énekekből álló külön előadásukat, ebből az alkalomból írta meg Ion Heliade-Rădulescu Mezei ünnep (Serbare câmpenească) című színdarabját. Néhány év múlva, 1846-ban, ugyancsak a Momolo Teremben tartotta három fellépését Liszt Ferenc. Bevonulása diadalmenethez hasonlított, négy gyönyörű hintóval és két párizsi koncertzongorával érkezett. Hatalmas sikert aratott; a lapok ódákat zengtek róla, Iancu Văcărescu pedig verset ír hozzá. Az utolsó hangversenyt az uralkodó, Bibescu palotájában tartották. Liszt, akit Szathmáry is elkísért, Jászvásáron is tartott három koncertet, ahol már állt az új színház. Romániai látogatása után írta meg a Román rapszódiát egy hóra ihletésére. 1930-ban Bartók Béla fedezte fel a rapszódia kéziratát a weimari Liszt-múzeumban. (...) A bukaresti magyarság életének legnagyobb kultúreseménye Havi Mihály kolozsvári színigazgató társulatának bukaresti turnéja volt, a Hunnia felkérésére. Havi Mihály 1848-ban az aradi társulat igazgatója volt, később Kolozsvárra nevezik ki direktornak. A kolozsvári színház ekkor már félévszázados múltra tekinthetett vissza, 1792-ben alapították, és 1821-től önálló épületben működött. Havi számos turnét szervezett az európai fővárosokba: kolozsvári és pesti magyar művészekből verbuvált társulata 14 énekesből, 34 fős kórusból és balettcsoportból állt. Az időjárás nem igazán kedvezett a hosszabb utazásnak, kezdődtek ugyanis a nyári fullasztó melegek. Az előadásokat a Podul Mogoşoaieien álló Nagyszínházban tartották, amelynek terme ezer férőhelyes volt, három sor páhollyal és karzattal. 1860-ban a Közlöny kinyomtatott egy mellékletet a színház képével, a rajzot Pernet József litográfus készítette. A lap ma is fellelhető a Nemzeti Színház archívumában. Két hónap alatt 32 előadást tartottak, amelyeket nemcsak a magyar kolónia, de számos román bojár és kereskedő is megnézett. Elsőnek a Hunyadi László operát játszották, a közönség nagy örömére a híres pesti énekesnő, Lonovics Hollósy Kornélia is fellépett. Ezúttal Donizetti, Rossini és Verdi részleteket énekelt. 1862-ben és 1863-ban ismét visszatért Bukarestbe. A Nagyszínházban más magyar énekesek is felléptek, egy tenort 1867-ben Le Cler is említ. Az opera- és balettelőadások hatalmas sikere büszkeséggel töltötte el Koóst, aki emlékirataiban följegyezte, hogy életében még csak egyszer volt ilyen boldog, a magyaroknak sikerült végre kivívniuk a tiszteletet. Még a cigánybandák is a Rákóczi-indulót és a Hunyadi dallamait játszották. A magyar lap zenei tudósítója ezt írta: ,,becsülés és szeretet tárgyai lettünk az idegenek előtt”. Anyagi szempontból azonban a turné teljes bukás volt Havi számára. Az útrakelés előtt Ion Mircea (Mircse János) ügyvédtől felvett kölcsön, a hatalmas terembér, a művészek honoráriuma, a hotelszámlák és végül a hitelező lelépése a teljes bevétellel Havit az adósok bukaresti börtönébe juttatta. Az előadás-sorozattal a magyarság kedvet kapott az ilyen típusú művelődéshez, és ez előkészítette Kossuth kedvenc hegedűse, Reményi Ede 1867-es fellépését. Reményi alapítványt hozott létre a református iskola számára, és 470 aranyat adományozott, ennek kamatából adhattak könyvjutalmakat a gyermekeknek évtizedekig. A református hitközség egy 1934-es, az alapítvány anyagi helyzetére vonatkozó beszámolójából kitűnik, hogy ez az összeg még akkor is létezett. A hegedűművész Arany János köteteket is adományozott. A zeneegyletek és kórusok, a diákok és felnőttek zenei nevelése évtizedekig fontos szerepet játszott a bukaresti magyarság életében. Az egyházi vagy világi ünnepek alkalmából előadott daloknak, a báloknak és ünnepségeknek nemcsak az anyanyelv és a hazafias érzelmek ápolásában volt szerepük, de vonzották a magyar kolónia jelentős részét, gyermekeket és felnőtteket egyaránt, erősítették az együvé tartozás érzését, és derűt vittek mindannyiuk életébe. A repertoár nagyon változatos volt: egyházi énekek, kuruc- és népdalok egyaránt szerepeltek műsoron. Az iskolában Koós is zongorázott, de maga mellett tudhatta Kiss József kántortanítót, kitűnő orgonistát és gitárost, aki 1854-től 1863-ig, majdnem tíz évig élt Bukarestben. Az év végi vizsgák után Koós a Cotroceni-kolostor melletti rétre vitte a gyermekeket, ahol népdalokat énekeltek. Külön említést érdemelnek a magyar bálok, mert azokról a román források is megemlékeznek, például a Ianoş báljairól. A legtöbb részlettel dr. N. Vătămanu Istorie bucureşteană című könyve szolgál. A tulajdonos egy nyolctagú zenekart biztosított, valamint ételt, italt, a bálozók az egyszerűbb emberek közül kerültek ki: bolti inasok, szolgálók, kocsisok és szegény lányok, úgyhogy nem kellett senkinek kiöltöznie: jöhettek az egyetlen szakadt vagy foltos ruhájukban, kalucsnival. Már Bukarestbe érkeztekor figyelmeztette pár híve Koóst, hogy kerülje el a János-bálokat, amelyeket a kertész Pákozdi János szervezett házánál, a Cişmigiu-kert déli felén, mivel azokon a magyarságnak csak a söpredéke vesz részt. Kezdetben az újonnan alapított Hunnia egylet báljait is hasonló formában szervezték. Amikor a pap is elment egy ilyen bálra, elhatározta, megtanítja honfitársait, hogy kell méltó módon mulatni, népviseletbe öltözve, evés-ivásbeli túlkapások nélkül. 1857-ben megalakult a művelődési egylet, a bukaresti magyarok egyik legfontosabb intézménye. A kezdeményező Nagy István katolikus kereskedő és kocsigyártó volt. Nemrég tért vissza Konstantinápolyból, még az ottani kaszinó működési szabályzatát is magával hozta. Saját székhellyel rendelkező egylet, klub lett volna, amely lehetőséget ad a különböző felekezetű magyaroknak a találkozásra, olvasásra, zenehallgatásra, biliárdozásra, művelődési és vallásos rendezvényekre. 140 támogatói aláírással 1857. október 26-án/november 7-én az olvasóegylet átalakult a Hunnia művelődési egyletté Koós Ferenc elnökletével. A Hunnia első székhelye a Püspökség téri (Piaţa Episcopiei, az Ateneul Român helyén) Gherasim-házban volt. Csak a középosztály, értelmiségiek vagy mesteremberek látogathatták, mivel évi két arany díjat kellett fizetni. A Hunnia egyletben Koós zenés és szavalóesteket szervezett, a magyar történelemről tartott konferenciákat, Veress Sándor mérnök meg külföldi vándoréveiről idézte fel emlékeit. Koós továbbra is ápolta anyaországbeli, pesti és kolozsvári nagy személyiségekhez fűződő kapcsolatait. 1862-ben Pestre utazott, ahol ellátogatott azokba a szerkesztőségekbe, melyekkel már együttműködött az évek során. Alkalma volt megismerkedni Jókai Mórral, aki egy arcképét és saját könyveit adományozta a bukaresti magyar közösségnek. Nem ez volt az első alkalom, hogy Jókai a bukaresti magyarokról hallott. Sükei egyik fia, a korán elhunyt tehetséges költő, Sükei Károly (1824–1854) jó barátja volt. Ő volt az egyetlen magyar költő, aki Bukarestben született. Erdélyi tanulmányai után 1846-ban érkezett Pestre. Részt vett a forradalomban, ezért a hatóságok évekig vadásztak rá. Jókait lenyűgözték az ifjú Sükei történetei Oláhországról, annyira, hogy két Havasalföldön játszódó elbeszélést is írt; az egyik Bukarestben játszódik, a Tudor Vladimirescu-féle lázadás idején, és azt a pillanatot örökíti meg, amikor golyó érte Sükei Imre szószékét. Koós figyelme a Bukarestben nagy számban élő inasokra is kiterjedt. Világossá vált számára, mennyire fontos szakmai képzésük, ezért vasárnapi tanítást szervezett nekik, amely azonban csak egy évig tartott. Az órákon mintegy száz fiatal vett részt, hat tanító, Veress mérnök és Nagy István kocsigyártó oktatta őket. Az egyesületalapítás immár szokásává vált a Kárpátokon túli magyarságnak: az évtizedek során tizessével jöttek létre az egyletek Bukarestben, de a magyarok lakta vidéki városokban ( Giurgiu, Ploieşti, Piteşti, Brăila, Craiova stb.) is: dalárdák, olvasóegyletek, férfiak, nők, gyermekek hitegyletei, mesterek, legények egyesületei, segélyegyletek stb. alakultak. A Hunnia – mely később Bukaresti Magyar Társulattá alakult – volt az anyatársulat, amelybe időnként beolvadtak, máskor meg leszakadtak róla a különböző egyletek. Az egyik legfontosabb leváló egyesület a Magyar betegsegélyező és temetkezési egylet volt, amelyet 1864-ben hoztak létre, többek közt Fialla Lajos orvos és Nagy István kocsigyártó kezdeményezésére. Magyarország címere minden társulat zászlaján rajta volt, de a báli meghívókon, az iskolában és a templomban is ott volt. (folytatjuk) János András fordítása Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 23.Ave Maria belső húrokon (Beszélgetés a Pro Urbe-díjas Szilágyi Zsolttal)Közel négy évvel ezelőtt agyérgörcs vetett véget szólóénekesi és karvezetői pályafutásának. A Vox Humana kamarakórus korábbi karnagyát idén Pro Urbe-díjban részesítette Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Ünneplős-szomorkás beszélgetés Szilágyi Zsolttal. – Lassan négy éve lesz, hogy betegsége okán nem hallhatjuk önt. Odabenn milyen dallamok szólnak mostanában? – Az Ave Mariák. Körülbelül négyszázötven műből álló Ave Maria-kottagyűjteménnyel büszkélkedhetem, nem sokaknak lehet a világon hasonló. A kollekció jelentős részét énekeltem is. A kedvencem Schubert Ave Mariája, talán azért is, mert már gyermekként – olyan tizenkét éves lehettem – elénekelhettem a gyulafehérvári székesegyházban. Édesanyám ott volt kántor és orgonista, mondhatni, a templomban nőttem fel. Örök emlék, hogy két nyáron át Márton Áron ministránsa lehettem. – Milyennek ismerte meg a legendás püspököt? – Nagyon jó embernek, a reggeli mise után, amelyen ministráltam – s amelynek latin nyelvű szövegéből egyetlen szót sem értettem – reggelit kaptam a konyhán, és minden hónap végén száz lejt. Gyermekként nyilván nem foghattam fel, hogy ki is ő, mit is jelent a katolikusság a romániai magyarság számára. Később természetesen sokszor meglátogattam, ő meg idős korában sem engedett el ajándék nélkül. A hitemet soha nem tagadtam meg, egyetemista koromban Kolozsváron a Szent Mihály-templomba jártam, később sok alkalommal énekeltem is ott. – A kor zeneakadémiai képzésébe még belefért a szakrális zene oktatása? – Bőven, meghatározó szerepe volt. Az első év végére meg kellett tanulnunk például Mozart Requiemjét. Amikor megláttam a kottát, azt mondtam, ezt lehetetlen megtanulni. Aztán 1969-ben a zeneakadémia akkori dékánja, Dorin Pop egy lengyelországi koncertturnén rám bízta egy Mozart-mise tenorszólóját, ez volt az első szóló koncertfellépésem. – Ígéretes magánénekesi karrierkilátások ellenére mégis Sepsiszentgyörgyre költözött. Mi vonzotta egy kisvárosba? – Kezdjük onnan, hogy hiába rendelkeztem a legmagasabb tanulmányi átlaggal, Csucsára kaptam zenetanári kinevezést. Egyetlen alkalommal jelentem meg, akkor is csak azért, hogy bejelentsem: én oda nem megyek. Miután nem foglaltam el a munkahelyemet, meglehetősen kilátástalan lett a helyzetem, szerencsére Cecília nővérem egyik volt tanítványa révén Sepsiszentgyörgyre kerültem a népművészeti iskolába. A tanári állás aztán végig lehetővé tette, hogy felkészülhessek a koncertekre, fellépésekre. Bács Lajos karmestertől kaptam az első fontos felkérést 1970 szeptemberében, a rádiótelevízió zenekarával egy Monteverdi-opera tenorszerepét énekeltem Bukarestben. – Soha nem csábította a kizárólagos szólókarrier? – Nem, minden jól megfért egymás mellett. Aztán Szentgyörgyhöz kötött a kórusvezetés lehetősége is, ami már a főiskolán is nagyon érdekelt. Főleg, miután létrejött a Vox Humana kamarakórus. – Milyen szándékok, álmok, érdekek hozták létre anno a Vox Humanát? – Mindenekelőtt a megyésítés. Az 1968-as intézkedés nemcsak az adminisztratív személyzet létszámát duzzasztotta fel Sepsiszentgyörgyön, hanem egy zenei elemi iskolát és egy népművészeti iskolát is eredményezett az új megyeközpontban. Szinte egyik napról a másikra közel harminc zenetanár jelent meg a városban, ahol a zenélés a békebeli idők során is a polgári lét szerves elemének számított. 1972 kora tavaszán ültünk össze először egy éneklésre mi, zenetanárok, hiszen egyetemi éveink alatt a karéneklés a képzés szerves része volt. Az első találkozáson talán húszan lehettünk, aztán újabbak követték, egy év múlva pedig már bemutatkozó koncertet tartottunk a Dózsa György Klubban. – A kommunizmus éveiben kevés együttesnek adatott meg a külföldi fesztiválokon való részvétel. A Vox Humanának igen... – Először 1979 augusztusában jutottunk ki külföldi versenyre. A nagyon rangos goriziai versenyre való kiutazásunk engedélyezése és finanszírozása az akkor már kétszeres hazai fesztiválgyőztes Vox Humana legmagasabb szintű itthoni hivatalos elismerésének számított. Befutottunk, a megye- és városvezetés már büszkélkedett velünk. – A következő kiszállás viszont hosszú ideig az utolsónak is bizonyult. Mit tettek? Fütyültek a templomban? – Azt azért nem, de templom kétségtelenül szerepelt a történetben. A világ egyik legrangosabb zenei megmérettetésére, az arezzói versenyre neveztünk be 1982-ben, én meg nagyon szerettem volna eljutni a pápához is. Utazásunk előtt elmentem Jakab Antal püspökhöz, a segítségét kértem szállásszerzésben, illetve a pápához való bejutásban. Az utóbbi sikerében nem nagyon hittem, már csak azért sem, mert alig egy évvel voltunk az Ali Agca-féle merénylet után. Következő gyulafehérvári utamkor azonban – hatalmas meglepetésemre – azzal fogadott a püspök, hogy minden rendben, bejutunk a pápához, szállásügyben pedig keressük az orvietói püspököt. – Nem tartott tőle, hogy a küldöttséget kísérő „éber” elvtársak igyekeznek majd meghiúsítani a látogatást? – Óvatos voltam, „konspiratív” okokból csak Rómába érkezésünkkor értesítettem a társaságot a vatikáni látogatásról, a három „éber” nem is élt a kivételes lehetőséggel. Bánhatják, hiszen a Vox Humana kiemelt figyelmet kapott, az első sorokban foglalhattunk helyet a pápai audiencián. Őszentsége a következő, magyarul elmondott szavakkal is egyértelműsítette, hogy tud a kórus jelenlétéről: „Tanítsátok Isten népét szépen és ájtatosan énekelni! Apostoli áldásom reátok.” – Életre szóló élmény lehetett, de az azt követő tiltás is évekre szólt. Jóakarók „köpték be” a kórust? – Nem volt szükség rá, a vasfüggöny mögül érkezett, kiemelt pápai figyelmet kapó kórus jelenléte azonnal sajtóhír lett. A Vatikáni, majd a Római és a Szabad Európa Rádióban is „elhangoztunk”, a hírünk megelőzött bennünket. Az olaszországi turnét követően heteken át hívatták a kórustagokat a Securitatéra. A helyzet odáig fajult, hogy kénytelen voltam kihallgatásra jelentkezni az akkori első titkárnál, Rab elvtársnál. Azt mondtam neki: ha nem hagyják abba a zaklatást, a kórus feloszlik. A pártvezető nem ígért semmit, csak annyit, hogy utánanéz az ügynek. A hívogatások valóban megszűntek, viszont ötéves külföldre utazási tilalommal büntettek, ami gyakorlatilag nyolc évig, az 1989-es eseményekig tartott. Egy évvel korábban már becsomagoltunk egy csehszlovákiai fesztiválra, de indulás előtt két nappal lefújták. – Szólóénekesként volt része visszautasításban? – Soha, a különböző intézményigazgatók kézről kézre adtak. A sok emlékezetes fellépés közül az egyik legkedvesebb a strasbourgi volt, de hasonlóan meghatározó emlék a debreceni református templomban tartott koncert, amelyet a budapesti zeneakadémián is megismételtünk. Emlékezetes pillanatot éltem át Nagyszebenben is, de ellenkező előjellel. Mendelssohn Éliás című oratóriumában a próféta szerepét énekeltem, a karmester az evangélikus nagytemplom szószékébe ültetett, én meg elszunnyadtam. Egyszer csak arra ébredtem, hogy a karmester kiáltja: Élias! Én meg felugrottam, s pontosan ott léptem be, ahol kellett. Azóta is csodálkozik, hogyan voltam képes erre. Kicsit én is. – Gyermekei zenei „fertőzése” természetes volt, vagy feladatként kezelte? – Nem kellett erőltetni őket, mindketten zeneiskolába jártak, jó tanulók voltak. Hatalmas ajándék a sorstól, hogy láthatom Zsolt fiamat, amint a Vox Humanát vezényli, s hogy a közös produkció jó irányba halad. Büszke vagyok rájuk, és annak is örvendek, hogy a fiam megjelenése a kórust is felfrissítette. – Hogyan élte meg a négy évvel ezelőtti agyérgörcs utáni tudatra ébredést? Azt, hogy vége a korábbi életének? – Világvége hangulatban voltam, nagyon zavart, hogy a továbbiakban nincs éneklés, sem kórusvezetés, hogy vége a sportolásnak, a pingpongozásnak. Vagyis az egész addigi életemnek. Az is felmerült bennem, hogy így semmi értelme az életemnek. Amikor mentővel Kolozsvárra vittek, azért imádkoztam, hogy boruljon fel a mentőautó, legyen vége az egésznek. Mellém állt azonban Kölcze Ida, a lelki társam, aki segített feldolgozni ezt a traumát, és aki azóta is éjt nappá téve velem van. Végig éreztem ugyanakkor, hogy mellettem van a Fennvaló, rendszeresen Márton Áronhoz imádkozom, tőle tudom, hogy tovább kell élnem, mert Isten így akarja. – Sepsiszentgyörgy önkormányzata önnek ítélte a 2016-os Pro Urbe-díjat. Számított rá? – Nem számítottam, de nagyon örvendek neki, mert úgy gondolom, jól szolgáltam a várost, a közösséget, hiszen szinte nem akadt olyan eset, amikor ne tettem volna eleget az itthoni felkérésnek. Tanítványaim száma meghaladja az ezret, köztük a ma már világhírűnek számító tenor, Kiss B. Attila, én készítettem őt fel a zeneakadémiai felvételire. Köszönöm ezt a díjat a kórusnak, vezetőjének, a fiamnak, és a városi tanácsnak. Köszönöm Szentgyörgynek a megbecsülést. Szilágyi Zsolt Gyulafehérváron született 1946. április 8-án. Édesapja középiskolai tanár, édesanyja a gyulafehérvári érseki templom orgonistája. Iskoláit szülővárosában, később a dévai Decebal Líceum magyar tagozatán végezte. Főiskolai tanulmányok: marosvásárhelyi pedagógiai főiskola, zeneszak, majd a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia, ahol 1970-ben államvizsgázott. 1969–70-ben a Kolozsvári Magyar Opera szólistája. 1970 szeptemberétől 2014 nyarán bekövetkezett betegségéig Sepsiszentgyörgyön dolgozott a művészeti népiskolában, amelyet több mint tíz éven át igazgatott, párhuzamosan pedig Románia egyik legtöbbet foglalkoztatott magánénekese. A sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus alapító karnagya. Díjak, kitüntetések: EMKE-díj (1992), a barcelonai fesztivál karmesteri nagydíja (1999), Kriterion-koszorú (2003), a gyulafehérvári érsekség által adományozott egyházzenei kitüntetés (2010), Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013), Sepsiszentgyörgy Pro Urbe-díj (2016). Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 25.Lovagkereszttel kitüntetettekPéldaértékű életművek A március 15-i magyar állami ünnep alkalmából kilenc székelyföldi személy, köztük négy marosvásárhelyi vette át Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán az Áder János köztársasági elnök adományozta kitüntetéseket. Példamutató tevékenységük méltatására március végén került sor a csíkszeredai Lázár-ház eskütermében tartott ünnepségen. A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Dienes Sándor Lajos nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár (MOGYE) laudációját közöltük az április 21-i, csütörtöki lapszámunkban. Ma a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést átvevő Biró Domokos egyetemi docens ( Sapientia EMTE), Hunyadi László szobrász- és ötvösművész, valamint Kincses Elemér író, rendező, drámaíró laudációjának közlésével tisztelgünk a példaértékű életművek előtt. Dr. Biró Domokos Dr. Biró Domokos 1948-ban született Felsőboldogfalván. 1971–75 között a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola tanára, 1981-ig kutató, majd a Műszaki Főiskola munkatársa. Jelenleg a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának docense. Elsőként teremtette meg az anyagtudományban a nanotechnológiák közé sorolt nanoszerkezetű vékonyréteg kutatási infrastruktúrát. Dr. Biró Domokos bekapcsolódott a hazai és nemzetközi szakmai közösségek keretében végzett kutatásokba, és ezekbe fiatal munkatársait is sikeresen bevezeti. Munkái szervesen kapcsolódnak a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet Vékonyréteg Fizikai Osztálya tevékenységéhez, ahol több alkalommal is dolgozott. Kutatási együttműködési munkájának eredményeit számos szakdolgozatban és közleményben jelentette meg. Eredményei elismeréseként a Tokyo Institute of Technology 1 millió USD összeget meghaladó beruházással kutatólaboratóriumot szerelt fel a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán. Ugyancsak itt hozta létre az általa készített anyagszerkezeteket vizsgáló elektronmikroszkópos laboratóriumot is. Dr. Biró Domokos egyik jellemző példája a tudományban mélyen hívő, önzetlen tudósnemzedéknek, amely azt bizonyítja, hogy a szűkös finanszírozás ellenére még mindig lehet sokkal jobban is teljesíteni. Hiszi és vallja, hogy az értékteremtő tudományos tevékenység alapfeltétele a tehetség és a szakmai felkészültség mellett a becsülettel végzett tudományos munka. 2011-ben átvehette a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-díját. Munkatársai értékelése szerint dr. Biró Domokos emberi kvalitásai is kiválóak. A nehézségek ellenére is töretlen lelkesedéssel dolgozik a Sapientia EMTE népszerűsítéséért, az erdélyi magyar tudomány felvirágoztatásáért. Dr. Bíró Domokos, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara Gépészmérnöki Tanszékének egyetemi docense részére, az erdélyi magyar tudomány és oktatás terén nagyra értékelt oktatói munkája elismeréseképpen, Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a magyar nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozza. Hunyadi László Hunyadi László 1933-ban született Küküllődombón. Marosvásárhelyen végezte el a Művészeti Középiskolát. Szobrászati tanulmányait 1959-ben a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán fejezte be. A marosvásárhelyi Állami Bábszínház tervezője volt, majd 1961-től a Művészeti Középiskola tanára lett. 1978 óta szabadfoglalkozású művész. Hunyadi László a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az erdélyi képzőművészet egyik legelismertebb, legrangosabb alkotója. Munkásságát nemcsak városában, Marosvásárhelyen tartják jelentősnek, az egész Kárpát-medencében is nagyra becsülik. Nyolcvan éven túl is példás odaadással, fiatalos energiával dolgozik. Közel hat évtizedes következetes és színvonalas alkotótevékenységgel és eredményes művészpedagógusi, nevelő munkával érdemelte ki ezt a nagyrabecsülést. Művészeti szervező munkájával is érdemeket szerzett, 1990–1994 között sikeresen irányította a Maros megyei képzőművészek közösségét. Rendszeres kiállító-tevékenységet tudhat maga mögött – első egyéni tárlatát 1964-ben rendezte –, alkotásai múzeumokat, képtárakat, magángyűjteményeket gazdagítanak, ötvösmunkái ma is keresettek, és köztéri szobrainak, emlékműveinek a száma meghaladja az ötvenet. Nemzetünk legfontosabb történelmi személyiségeit mind megmintázta, továbbadva a mai és az utánunk jövő nemzedékeknek az általuk képviselt eszmeiséget, tudatformáló örökséget. Valóságos nemzeti panteont tudhat a magáénak, királyok, fejedelmek, egyházi főméltóságok, írók, művészek, zeneszerzők, tudósok sokaságának plakettjeit valósította meg, a Helikoni arcképcsarnok című album két kötetében a két világháború közötti erdélyi irodalmi élet legjelesebb képviselőit ábrázoló domborműveit adta közre. A művelődési rendezvények, alkotótáborok állandó résztvevője, előrehaladott életkorát meghazudtolva tesz eleget a meghívásoknak, alkotói felkéréseknek. Aktív, közösségformáló tevékenységére nem csupán a művészeti testületek számíthatnak, hanem a legeldugottabb településeken is tudják, Hunyadi László mindig kész a segítségre. 2009-ben Marosvásárhely díszpolgára lett és a Magyar Örökség díjban részesült. Hunyadi László szobrász és ötvösművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére, a magyar kultúrát gazdagító sokoldalú alkotóművészete, valamint jelentős pedagógusi és művészeti szervező tevékenysége elismeréseként, Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a magyar nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozza. Kincses Elemér Kincses Elemér 1946-ban született Marosvásárhelyen, mindössze egy nappal a Székely Színház létrehozása előtt. Tősgyökeres marosvásárhelyi, hiszen itt járt középiskolába, a Bolyaiba, majd 1968-ban a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán szerzett színészi képesítést. Ezt követően a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze volt, közben elvégezte a rendezői szakot. 1975-től 2011-es nyugdíjazásáig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház rendezője. Két ízben a színház aligazgatója, vagyis a magyar részleg vezetője volt. Már színi pályájának kezdetén egyre inkább magához vonzta a színház és a drámaírás. Első írását az Utunk közölte 1967-ben, Mondjátok, nem félünk c. darabjával pedig kiforrott drámaíróként jelentkezett. Katonák c. egyfelvonásosa az abszurd drámaírás eszközeivel fejezi ki az ember önpusztító ösztöneinek értelmetlenségét. Ugyanebben az évben jelent meg novelláinak, karcolatainak gyűjteménye: Bekötött szemmel c. forráskötetében nyomon követhetők íróvá formálódásának állomásai. A Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozata mutatta be Ég a nap Seneca felett c. drámáját, egy történelmi parabolát arról, hogy mit jelent a becsület a zsarnokság fojtogató légkörében. Az ugyancsak Szatmáron bemutatott Trójában hull a hó c. drámája a hatalom csábításáról, az árulás lélektanáról próbál látleletet felvenni. Az irodalmi közvélemény főleg a Marosvásárhelyen bemutatott Porond c. drámájára figyelt fel, egy jelképes cirkuszi tragikomédiára, amely már a korabeli időben játszódik le. Többfelé is hívták rendezni, mintegy 180 darabot rendezett négy országban, és több rendezői díjat is nyert. A színházi rendezések mellett filmeket és operát is rendezett. 2006-ban Kolozsváron megrendezte első opera-előadását is, Giuseppe Verdi Falstaff című operáját. Az opera Budapesten is bemutatásra került a kolozsvári operaház vendégszereplése útján. Csatorna című drámája 2001-ben a legjobb romániai dráma díját nyerte el. Kincses Elemér író, drámaíró, rendező részére a Kárpát-medence-szerte nagyra értékelt rendezői, valamint kivételesen gazdag és érdemdús drámaírói életútja elismeréseként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a magyar nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozza. Népújság (Marosvásárhely) 2016. május 12.Pro Cultura és díszpolgári címeket adtak átKiválóságok kitüntetése A Marosvásárhelyi Napok nyitórendezvényén szerdán délután a Kultúrpalota Tükörtermében átadták a Pro Cultura díjakat. A marosvásárhelyi önkormányzat öt kategóriában kiválósági díjban részesített hét kulturális intézményt, előadó- és alkotóművészeket, illetve díszpolgári címet adományozott olyan szakembereknek, akik tudományos és kutatómunkájukkal szereztek elismerést. Kiválósági díjra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Művészeti Egyetem, az Állami Filharmónia, a Vatra és a Látó folyóiratok, a Harmonia Cordis Egyesület és a Scena Színház kapott jelölést. A tavaly februárban jóváhagyott tanácsi határozat alapján minden év májusában Pro Cultura kiválósági díjakat adnak át a városnapok keretében. A színház, zene, tánc, képzőművészet és irodalom kategóriában két-két személy, kategóriánként egy-egy román és egy-egy magyar művész részesült elismerésben. Az elismerésre a civil szervezetek, illetve magánszemélyek is jelölhettek. A határidő többszöri meghosszabbítása után a szakbizottság elfogadta a jelöléseket, illetve a szakmai zsűri eldöntötte, hogy idén ki kapja a megtisztelő elismerést, végül öt magyar és négy román művészt díjaztak. A Pro Cultura díjat a város művelődési és művészeti életének kiemelkedő személyiségei vehették át. Színművészet kategóriában Farkas Ibolya (a díjat unokája vette át) és Roxana Simona Marian, irodalom kategóriában Szabó Róbert Csaba és Cornel Moraru, zene kategóriában Molnár Tibor, a Tiberius vonósnégyes elsőhegedűse, képzőművészet kategóriában Kákonyi Csilla és Chira Adrian festőművészek, míg táncművészet kategóriában András Lóránt ésKemendi Lia Elisabeta kapta. A díjazottak személyéről három szempont szerint döntöttek: a kiemelkedő életműért, a 2015- ös évi rendkívüli teljesítményükért, illetve fiatal, tehetséges alkotóművészek is elismerésben részesülhettek. Idén első ízben a művészeti ágak képviselői, öt magyar és öt román személyiségből álló Pro Cultura konzuli testület döntötte el a díjazottak kilétét, laudációt is ők mondtak, irodalom kategóriában Kovács András Ferenc, zeneművészet kategóriában Csíky Boldizsár, színházművészet kategóriában Kovács Levente, képzőművészet kategóriában Nagy Miklós Kund, táncművészet kategóriában Szőke István. A gálaműsor keretében nyújtották át a Marosvásárhely díszpolgára címeket is, amelyeket öt év után adományoztak újra. Az idei év magyar kitüntetettje a Péter házaspár: prof. dr. Péter Mihály Heinrich akadémikus, orvos, mikrobiológus, illetve dr. Péter H. Máriany. gyógyszerészeti egyetemi oktató, szakíró – mindketten tudományos, oktatói és szakmai érdemeik elismeréséül, akik életművükkel hozzájárultak a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzéshez –, valamint dr. Horatiu Suciu szívsebész professzor és Ion Eugen Man műépítész. A díjátadásokat követően marosvásárhelyi zeneművészek és előadók léptek fel. A marosvásárhelyi Állami Filharmónia Verdi Nabucco című operájából a Rabszolgák kórusát és Händel Messiás című művéből részletet adott elő. Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 8.45 éves a Bartók Béla Vegyeskar„Kitartásból, magyarságtudatból, megmaradásból példát mutattak” Fennállásának 45. évfordulóját ünnepelte június 6-án a temesvári Bartók Béla Vegyeskar. A Bartók Béla Elméleti Líceum dísztermében sorra került évfordulós rendezvény keretében Molnár Zsolt parlamenti képviselő emléklapokat adott át az ünnepelt kórus tagjainak. A Bartók Béla Vegyeskar tagjait dr. Erdei Ildikó, a kórusnak heti egy alkalommal próbahelyszínt biztosító iskola igazgatója köszöntötte, hangsúlyozva, hogy az idősödő korosztályhoz tartozó tagokból verbuválódott kulturális egyesület kitartásból, magyarságtudatból és megmaradásból példát mutat a fiatalabb generációknak. A megye egyetlen, közel fél évszázada folyamatosan működő művelődési egyesületének történetét Tácsi Erika ny. magyartanár idézte fel. A Bartók Béla örökségét felvállaló kórus 1971-ben jött létre, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának elnöke, dr. Sisak Ernő, a tanfelügyelőség képviselője, Tácsi László és a sajtó támogatásával, többségükben aktív pedagógusok részvételével, akik közül ketten, Halász Magdolna és Benkő József mai is a kórus aktív tagjai. A kórus működését a Temesvári Művelődési Ház anyagiakkal is támogatta. A kezdetekkor megfogalmazott célkitűzések között volt a hagyományok folytatása, a zenei értékek ápolása, klasszikusok, népdalfeldolgozások, bánsági zeneszerzők műveinek a bemutatása. A kórust az első években Teleki László alapító karvezető irányította. 1973-tól Csizmarik László, a Megyei Művészeti Tanács felügyelője vette át a helyét, 16 éves munkásságának az 1989-es temesvári forradalmi események vetettek véget, amelynek az első áldozatai között volt a karvezető. 1990–2002 között Elekes András karnagy vezetésével működött a kórus, 2002-ben Gáspár Mária zenetanár vette át a karmesteri pálcát és ma is ő irányítja a vegyeskart. A kórus többször vendégszerepelt külföldön (Szentes, Makó, Öttömös, Bogárzó, Paks, Békéscsaba), idén, július 17-én Kiszomboron lépnek fel a Zombori Nyári Fesztivál keretében. Amegyében Zsombolya, Ótelek, Szapáryfalva, Csene, Bodó, Végvár vendége volt a Bartók Béla kórus, Nagyszentmiklóson több alkalommal is részt vettek az évfordulós Bartók megemlékezéseken, rendezvényeken. A Bokrétahagyományőrző együttessel is többször léptek fel, a Bokréta citeracsoportja az évfordulós ünnepségen is megajándékozta egy népdalcsokorral a kórus tagjait. A Bartók Béla Vegyeskarnak az idők folyamán 240 tagja, rövid ideig zenekara is volt – tudtuk meg Tácsi Erika tanárnő beszámolójából. Az ünnepelt Bartók Béla Vegyeskar, Gáspár Mária karmester irányításával, ez alkalommal is szép műsorral örvendeztette meg a hallgatóságot. A műsorból nem hiányoztak Bartók Béla, Liszt Ferenc, Praetorius és Horazio Vecchi zeneművei, a szépen előadott madrigálok, Vasek Ferenc és Tárcza Bertalan feldolgozásai és végül felcsendült Verdi Nabucco című operájából a „rabszolgák kórusa”. A közönség nagy tapssal köszönte meg a jelenleg 32 aktív tagból álló Bartók kórus ünnepi műsorát. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2016. június 9.Elkezdődött a szabadtéri színházi szezonGazdag programmal, széles műfaji kínálattal várják egész nyáron a közönséget a magyarországi szabadtéri színházak, amelyek műsorán többek között prózai és zenés színházi bemutatók, koncertek, táncelőadások, kiállítások szerepelnek. A Szabadtéri Színházak Szövetségének kilenc tagja – az Agria Nyári Játékok, a Budapesti Nyári Fesztivál, az Esztergomi Várszínház, a Gyulai Várszínház, a Kisvárdai Várszínház, a Kőszegi Várszínház, a Szarvasi Vízi Színház, a Szentendrei Teátrum és Nyár és a Zsámbéki Nyári Színház – júniustól augusztus végéig várja a közönséget színvonalas programokkal – hangzott el a színházak közös budapesti sajtótájékoztatóján. Pócza Zoltán, a szövetség alelnöke, a Kőszegi Várszínház igazgatója elmondta: céljuk, hogy a közönséget olyan érdekes helyszínekre, természeti vagy műemléki környezetbe vigyék el, amelynek különleges hangulata van, a fellépő művészeknek is inspirációt adhat. Kelemen Csaba, az Agria Nyári Játékok ügyvezető igazgatója kiemelte: 38 előadást terveznek Egerben, köztük 4 új bemutatót és 8 vendégjátékot teljesítenek. Először szervezik meg az Országos Operett és Musical Fesztivált, idén is műsorra tűzik az Egri csillagok című musicalt és hat vendégjátékon mutatják be a Zrínyi 1566 című musicalt. A közönség Egerben táncjátékokat, koncerteket, vígjátékokat és 16 gyermekelőadást is láthat. Az idei Budapesti Nyári Fesztivált a romantika jegyében rendezik meg június 10-től augusztus végéig több mint száz programmal, hangsúlyozta Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A fesztivál pénteken a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjével kezdődik, Kocsis Zoltán vezényletével, Yuja Wang kínai zongoraművész fellépésével. A Margitszigeten Verdi Traviata és Otello című operáját is műsorra tűzik. A Shakespeare-évad alkalmából a londoni Globe Színház és a Monte Carlo Balett Shakespeare-előadása látható. Fiatal énekesekkel megrendezik a Három tenor a Margitszigeten című operagálát, augusztus 20-án pedig a Virtuózok ünnepi koncertje szerepel a programban. Az Oscar-díjas alkotásokat felvonultató július 15-i szimfonikus koncerten népszerű filmzenékből adnak válogatást. Június 12-én Stacey Kent dzsesszénekes, július 3-án Stanley Jordan dzsesszgitáros lép fel. A Városmajori Szabadtéri Színpadon többek között Bereményi Géza Shakespeare királynője című művét mutatják be. A színházi szemle versenyprogramjában hat előadás látható. Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója elmondta, hogy a soproni színházzal közösen mutatják be Hedry Mária Kelj fel és járj! című darabját. Idén a bazilika előtt 3 előadás látható: műsorra tűzik a Drakula utolsó tánca, a Betyárjáték és a Monarchia című produkciót. Látható lesz a Nemzeti Színház több produkciója és A szarvassá változott fiú című film is. A Gyulai Várszínházat képviselő Hargittai Éva művészeti titkár kiemelte: az összművészeti fesztivál július 1-től augusztus 14-ig, hat héten keresztül számos műfajban kínál programokat. Az idén öt fesztivált rendeznek, három bemutatót tartanak. A XII. Shakespeare Fesztiválon június 7. és 17. között napi 2-3 programmal várják a nézőket. A III. Richárd című darabot ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra. A fesztivál külföldi előadásai közül Oskaras Korsunovas litván rendező Szeget szeggel című előadását emelte ki. Mint mondta, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal közös bemutatóként Sardar Tagirovsky rendezésében a Zongota című előadás, a székesfehérvári színházzal közös produkcióként az Anconai szerelmesek látható. A Gyulai Várszínház programja a Körös-völgyi sokadalommal indul, dzsessz, népzenei és világzenei, valamint blues fesztivál, továbbá gyerekprogramok is várják az érdeklődőket. A Kisvárdai Várszínház programjáról Nyakó Béla igazgató nyilatkozott, elmondása szerint a XXVIII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján 25 társulat 26 előadása látható, a rendezvényen 3 színművészeti egyetem diákjai és a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatói is bemutatkoznak. A Várszínházi Esték programján szórakoztató előadások, musicalek és meseelőadások szerepelnek. Saját produkcióként a Kék veréb látható. Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója elmondta: a Jurisics-vár udvarában saját nagyszínpadi bemutatóként Carlo Goldoni Terecske című művét, a HOPPart társulattal közös produkcióként Spiró György Árpádház című darabját tűzik műsorra. Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója a programok közül kiemelte a Klassz óra című eseményt, amelyen a Virtuózok három fiatal tehetsége lép fel. Szólt Kolonits Klára Bel Canto Reloaded című lemezének bemutatójáról, valamint aPárterápia és a Telitalálat! című színházi előadásról. Árkosi Árpád, a Zsámbéki Színházi Bázis művészeti vezetője hangsúlyozta: a magyar és a cseh kultúra találkozásaként június 30. és július 3. között megszervezik az Y.EAST Fesztivált. Megrendezik a Családi Bábos Fesztivált, a határon túli magyar amatőr társulatok fesztiválját és az 1956-os emlékévhez kapcsolódó színházi előadások fesztiválját. Koprodukcióban készül előadás Szálinger Balázs Köztársaság című művéből és az Urbán András rendezte Magyar című produkciót is műsorra tűzik. (2) (Forrás: MTI) Szabadság (Kolozsvár) 2016. június 29.Kórusvezetői képzés SepsiszentgyörgyönElső alkalommal tart kihelyezett kórusvezetői szemináriumot Székelyföldön a szegedi Kardos Pál Alapítvány és a Bartók Béla Női Kar. A Sepsiszentgyörgyön szervezett egyhetes képzés két rendkívüli hangversennyel zárul a Krisztus Király-templomban: szombaton Márton Áron emlékére koncertezik a budapesti Monteverdi Kórus, vasárnap a szegedi Bartók Béla Női Kar és a debreceni Bárdos Lajos Leánykar mutatja be műsorát. A hazai karvezetői oktatás tulajdonképpen alapképzés, ezért van különös jelentősége annak, hogy a nemzetközi szinten is elismert szegedi szeminárium Sepsiszentgyörgyre érkezett – hangsúlyozza Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója, aki a Krisztus Király-templom mellett működő Vox Caelestis Orgona Egyesület képviseletében házigazdája és szervezője a karnagyképzésnek, társszervező a Románia Magyar Dalosszövetség. Lőfi lapunknak elmondta, a szép formavezetés elsajátításában, a magyar művek megszólaltatásában nyújt nagy segítséget Rozgonyi Éva Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, valamint Ordasi Péter, a Debreceni Zeneegyetem tanára, Liszt-díjas kórusvezető. A szemináriumon sepsiszentgyörgyi, Hargita megyei és kolozsvári zenetanárok, kántorok vesznek részt, egy japán résztvevője is van a képzésnek, a szegedi és a debreceni vendégkarok pedig kiszolgáló kórusként segítik a tanfolyamot. (fekete) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. június 29.Operagálával zárja évadát a Kolozsvári Magyar OperaÉvadzáró operagálára várja az érdeklődőket június 30-án, csütörtökön este fél 7 órától a Kolozsvári Magyar Opera. Az ifjú művészek hangversenyének sztárvendége Szabó Bálint és Nagy Zoltán, vezényel: Horváth József és Jankó Zsolt. Az est folyamán első alkalommal lép fel önálló hangversennyel Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, amelyet Kovács Dalma vezényel. A Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja címek mellett átadják az intézmény legendás szopránjának emlékére alapított Albert Annamária-emlékgyűrűt; az elismerést fiatal, tehetséges női énekművészek kapják meg évente. Évadzáró operagálára várja az érdeklődőket június 30-án, csütörtökön este fél 7 órától a Kolozsvári Magyar Opera. Az ifjú művészek hangversenyének sztárvendége Szabó Bálint és Nagy Zoltán, vezényel: Horváth József és Jankó Zsolt. Az est folyamán első alkalommal lép fel önálló hangversennyel Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, amelyet Kovács Dalma vezényel. A Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja címek mellett átadják az intézmény legendás szopránjának emlékére alapított Albert Annamária-emlékgyűrűt; az elismerést fiatal, tehetséges női énekművészek kapják meg évente. A gyermekkórus műsora után a következő művek hangzanak el (vezényel: Horváth József): Di Provenza il mar il suol (Verdi:Traviata – Nagy Zoltán), Vien, diletto (Bellini: A puritánok – Gebe-Fügi Renáta), Son pochi fiori (Mascagni: Fritz barátunk – Chiuariu Lívia), Questa o quella (Verdi: Rigoletto – Barta Lóránt), Ah guarda sorella ( Mozart: Così fan tutte – Starmüller Hilda, Cormoş Viktória), Podrugi Milie (Csajkovszkij: A pikk dáma – Duffner Melinda), Se fiato in corpo avete (Cimarosa: A titkos házasság – Molnár Zoltán, Köpeczi Sándor). A szünet után Donizetti Szerelmi bájitalából hangzanak el részletek (Come Paride vezzoso – Peti Tamás Ottó; Quanto amore – Fülöp Tímea, Gergely Arnold), majd Az ezred lánya című vígoperából Marie áriája csendül fel (Csomai Cecília). Szabadság (Kolozsvár) 2016. július 4.Közös kincsünk, zenei anyanyelvünk Közös kincsünk, zenei anyanyelvünkErdély több településén lépett fel a napokban a Budapesti Monteverdi kórus. A hangversenykörút célja Márton Áron római katolikus püspök életműve előtti tisztelgés a püspök születésének 120. évfordulója alkalmával. Első állomásuk július 1-jén, pénteken, a Kolozsvári Szent Mihály templomban volt. A kórus műsorán a cappella és orgonakíséretes művek szerepeltek a magyar és az egyetemes kórusirodalomból. Az énekkart az alapító karnagy, Kollár Éva vezényelte. Orgonán közreműködött: Krasznai Gáspár. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 26.Esélyük sem volt a túlélésre Ficior peripravai áldozatainakIon Ficior tudatosan törekedett az általa irányított munkatábor foglyainak fizikai és pszichikai likvidálására, az általa elkövetett bűncselekmények méltó büntetése pedig az életfogytiglani börtön lenne. Erre hivatkozva ítélte alapfokon emberiesség elleni bűncselekményekért húsz év börtönbüntetésre idén márciusban a Bukaresti táblabíróság a Duna-deltában létesített peripravai láger egykori parancsnokát, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek. A Mediafax hírügynökség csütörtökön ismertette a nem jogerős ítélet frissen közzétett indoklását. A Bukaresti bírák szerint nyilvánvaló bizonyítékok támasztják elő, hogy a Ion Ficior által meghonosított elnyomó rendszer közepette a fogva tartottak mocsokban, élelmiszerhiányban voltak kénytelenek dolgozni, és ez az egészségük megrendüléséhez vezetett. „Az elhalálozottak életkoráról, valamint a haláluk okáról szóló okiratokat tanulmányozva nem kell különösebb szakmai hozzáértés ahhoz, hogy egyértelműen megállapítsuk, miszerint ezek a foglyok semmiféle orvosi kezelésben nem részesültek, és esélyük sem volt a túlélésre" – olvasható a bírói indoklásban. A verdikt megállapítja, hogy az elítélteket vagy Ficior utasítására, vagy a beleegyezésével bántalmazták, a betegeket és a munkára képteleneket pedig egyszerűen hagyták elpusztulni. A vádirat szerint az embertelen fogva tartási körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, az élelem és az orvosi ellátás hiánya miatt 103 fogoly halt meg Ficior parancsnoksága idején a peripravai munkatáborban. Peripraván főleg a rendszer által ellenforradalmároknak tartott elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat tartottak fogva, például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt. A 88 éves Ficior a második kommunista börtönparancsnok, akit a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) feljelentése nyomán elítéltek; a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokát, Alexandru Vișinescut idén februárban jogerősen húsz év szabadságvesztéssel sújtották. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2016. szeptember 6.Magyarok és galambokEsettanulmányt lehetne írni arról, miként fejlődött ki és vált általános jelenséggé az elmúlt évtizedekben Romániában a felelősség áthárítása, de legalább is az azzal való próbálkozás. A politikából jószerint teljesen kikopott a felelősségvállalás fogalma, egy-egy elveszített választás esetén például a politikai alakulatok és annak képviselői sohasem magukban keresik a hibát, hanem külső körülményekre fogják a kudarc okát: a választóik nem mentek el szavazni, mert esett, havazott, fagyott, kánikula volt, az ellentábor félrevezette, megvesztegette, megzsarolta a szavazópolgárokat, az emberek kiábrándultak a politikából stb. De igazságtalanok lennénk, ha azt állítanánk, hogy a kifogáskeresés csak a politikusok sajátja, ez a tulajdonság ugyanis az egész társadalomra jellemző. A román köznyelvben immár szólásként meghonosodott „mortul e de vină" (a halott a hibás) típusú verdikt minden egyes esetben magyarázatként szolgál, amikor valaki ki akar bújni a felelősségre vonás alól, vagy az igazi vétkest nem lehet, nem szabad felelősségre vonni, emiatt olyasvalakinek kell elvinni a balhét, akinek már úgyis mindegy. Legyen az halálos áldozattal járó közúti baleset, gondatlanságból elkövetett emberölés, gazdasági bűncselekmény, pénzügyi panama vagy közpénzek elsikkasztása, bevett szokás hajmeresztő kifogásokkal takarózni. A román és a montenegrói labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjének otthont adó Kolozsvár Aréna játékterének silány minőségére például a honi labdarúgó-szövetség illetékesei azzal a „magyarázattal" szolgáltak, hogy az Untold fesztivál során megrongálódott gyepszőnyeget nem lehetett újrafüvesíteni, mert a galambok felcsipegették a magvakat. Ráadásul az indoklás szerint éjszaka támadtak a szárnyasok, amikor nem volt ki elkergesse őket. Az ornitológusok azóta is kutatnak az éjjel aktív galambfajta után... Hasonló pengelogikával operál a Kolozsvári polgármesteri hivatal is, amikor arra hivatkozva érvel a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezésének elutasítása mellett, hogy a táblákat akkor sem rakta ki, amikor még elérte a törvényben szereplő húsz százalékot a kincses város magyarságának számaránya. Akkor meg minek helyezzék ki most, 16 százaléknyi magyarnak? Vessenek magukra a magyarok, hogy ennyire fogy a létszámuk! Lám, meg is találtuk az igazi felelősöket... Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2016. szeptember 8.Kikezdett jogvédelemEgyre inkább sziszifuszi munkának tűnik a Kolozsvári többnyelvű helységnévtáblákért folytatott harc. Az évek óta tartó pereskedés mintapéldája annak, hogyan lehet törvényes keretek között elodázni, kijátszani az igazságszolgáltatást. Bő két évvel ezelőtt Kolozsvár egyik legnevesebb bírája úgy döntött, az önkormányzatnak kötelessége kihelyezni a kincses város nevét magyarul is hirdető táblákat – az akkori ítélet indoklását olvasva egy röpke pillanat erejéig még ma is az az érzése támad az embernek, hogy van kiút, normalitás, igazság. Csakhogy szinte azonnal elűzi a kósza gondolatot a szomorú jelen, a valóság: most ott tartunk, hogy visszautalták első fokra az ügyet, és még azt sem tudjuk, hogy ez kinek jó. A bizonytalanság, a szürkeség a zavarosban halászóknak kedvez, a verdikt kimondásának szüntelen halasztása pedig alaposan lefárasztja, megviseli a jó szándékú jogharcosokat is. Mással ugyanis nehezen magyarázható Szőcs Sándor ügyvéd minap tett kijelentése. „Nézzünk egy kicsit a tükörbe: mi sem követelhetjük, hogy a románok tapsoljanak nekünk a kétnyelvű táblákhoz, amíg nekünk is ilyen a hozzáállásunk például a homoszexuálisokhoz” – fogalmazott a felperes egyik jogi képviselője a Népszabadságnak adott nyilatkozatában, amelyben azt boncolgatta, hogy ha az erdélyi magyar egyházak „szégyenletes módon” elutasítják a melegek jogait, akkor hogyan várhatjuk el a románoktól, hogy teljesítsék a magyar kisebbség követeléseit. Bár erős a késztetés, nem kívánunk vitába szállni az elmondottakkal, vagy amellett érvelni, miért nem szabad párhuzamot vonni az erdélyi magyarok és a melegek helyzete, illetve az önkormányzat és az egyház szerepe, feladata között. A kijelentés felemlegetésével csupán azt szeretnénk érzékeltetni, mennyire eredményes a hivatalok, hatóságok, intézmények, döntéshozók, egyszóval az államgépezet időhúzásra, elkenésre, lassú, de biztos halálra alapozó aknamunkája. Mert úgy tűnik, a Kolozsvári, erdélyi magyarok jogainak egyik élharcosa kezdi elveszíteni a hitét, hiszen a kudarcsorozat árnyékában gyakorlatilag arról akar meggyőzni, hogy mégiscsak velünk lehet a baj. No de bármikor ébresztőt lehet fújni, és abban reménykedni, hogy ha az idézett gondolatokkal a Kolozsvári önkormányzat ügyvédje hozakodna elő, akkor jogi képviselőink könnyedén leszerelnék az érvelést. Páva Adorján Krónika (Kolozsvár) 2016. szeptember 19.Vasárnap startol a Nagyváradi Nemzetközi Színházi FesztiválHuszonkilenc előadást tekinthetnek meg az érdeklődők a szeptember 25-e és október 2-a között zajló negyedik Nagyváradi Nemzetközi Színházi Fesztiválon (FITO), román, magyar és német nyelvű produkciók egyaránt szerepelnek a programban. Az ország különböző térségeiből érkeznek társulatok a seregszemlére – amelynek keretében megtartják a huszonkettedik Rövid Dráma Fesztivált –, külföldről a bécsi Pygmalion Színház és a debreceni Csokonai Színház lesz jelen. A fesztivál történetében premiernek számít, hogy ezúttal operát is műsorra tűznek: Verdi Álarcosbálját a Kolozsvári Román Opera adja elő. Victoria Balint, a Regina Maria Színház művészeti vezetője úgy véli, fölöttébb sikeresnek ígérkezik az idei találkozó; örömmel nyugtázta, hogy a Bukaresti Nemzeti Színház A kutya különös esete az éjszakában (O întâmplare ciudată cu un câine la miezul nopţii, rendező: Bobi Pricop) című előadását is vendégül láthatják, amit eddig korábban egy fesztiválnak sem sikerült. A versenyben szereplő 16 előadást Doru Mareş kritikus választotta ki, Victoria Balint ennek kapcsán megjegyezte: fiatal rendezők értékes előadásai ezek, ami a fesztivál céljával is összefügg – nevezetesen azzal, hogy lehetőséget kínál a fiataloknak a mesterek szintjére való emelkedéshez. Szabadság (Kolozsvár) 2017. február 16.A nagy verslista – Jelenkor-szavazás kortárs magyar versekrőlA Jelenkor szerkesztősége szerette volna felmérni, hogy mi számít ma legfontosabbnak a kortárs magyar irodalomban, ezért kritikusokat kértek fel, hogy „szavazzanak műnemenként, műfajonként művekre, árulják el, szerintük melyik a harminc legfontosabb regény, vers, verseskötet, novelláskötet, színpadi mű, értekező próza, műfordítás, magyar nyelven megjelent populáris mű az utóbbi három évtizedben”, olvasható a Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat online kiadásában (www.jelenkor.net) Arról, hogy miért az elmúlt harminc évet veszik figyelembe, és miért harmincas a lista, a Jelenkor szerkesztősége így vélekedik:„Mivel a »kortárs« nem pontosan meghatározható időkeret, ezért úgy döntöttünk, az utóbbi harminc évet tekintjük az irodalomtörténet jelenkorának, és szimbolikus gesztussal az 1986-os évet, Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba és Nádas Péter Emlékiratok könyve című műveinek megjelenési évét tekintjük fordulópontnak. Szavazni tehát a következő évtől, azaz 1987 januárjától 2016 decemberig tartó időszakban megjelent művekre lehet. És azért 30 legjobb, mert az első tízet talán könnyebb megsaccolni-kitalálni, a második, harmadik tíztől több meglepetés várható”. Megjegyzik továbbá, hogy természtesen tudják, „a kanonikus listák és rangsorok csak arra jók, hogy vitatkozzanak velük, és azt is, hogy az évszámhoz kötött korszakhatárok mindig megkérdőjelezhetők”, és azzal is tisztában vannak, hogy az esztétikai érték nem dönthető el szavazással. Mint írják, ajánlatnak, nem verdiktnek tekintik a listákat, és „a szavazások eredményét természetesen lehet bírálni, kiegészíteni”. A „kiszámolás” módszeréről is megtudunk részleteket, e szerint „a kritikusok úgy szavaznak, hogy a 30-as listákat értéksorrendbe rendezik: kinek-kinek a listáján az első helyezett 30, a második 29 pontot kap stb., a szerkesztőség pedig egyszerű összeadással hozza létre az összesített listákat”. A szerkesztőség arra is kitér, hogy miért kritikusokat kértek fel a szavazásra. Mint írják, „írókat, költőket, szerkesztőket, műfordítókat vagy éppen nem az irodalmi élethez tartozó jeles művészeket és értelmiségieket is felkérhetnénk szavazásra. Továbbá csinálhatnánk teljesen nyitott, internetes közönségszavazást. Elvégre a kortárs irodalom az olvasóké, nem a kritikusoké. Mi mégis kritikusokat kértünk fel, mert úgy gondoljuk, a kritikus az, akitől a leginkább elvárható, hogy szükség esetén esztétikai érvekkel is alá tudja támasztani értékítéleteit, és ő az, aki hagyományosan feladatának tekinti az irodalmi szempontokra tekintő, független műbírálatot. Szerintünk tehát az efféle ajánlatok összeállítása elsősorban a kritikusok dolga”. A napokban megjelent az induló sorozat első darabja, íme tehát a 30 legjobb kortárs magyar vers a kritikusok szavazata alapján. (Megjegyzés: A 30/30-as verslista végül nem harminc, hanem harminckilenc címet tartalmaz. „Ez azért alakult így, mert sok lett a megosztott helyezett. Ha meghúztuk volna harmincnál a vonalat, akkor nem lehetett volna eldönteni, több egyforma pontszámú vers közül melyiket hagyjuk le a listáról”, olvasható a szerkesztői magyarázat a Jelenkor online-on). Petri György: Hogy elérjek a napsütötte sávig (418) Parti Nagy Lajos: Rókatárgy alkonyatkor (200) Kemény István: Egy nap élet (187) Tandori Dezső: Londoni Mindenszentek (181) Tandori Dezső: A Semmi Kéz (139) Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén (106) Tolnai Ottó: Mi volt kérded a legszebb Dániában (94) Tóth Krisztina: A világ minden országa (93) Kemény István: Fel és alá az érdligeti állomáson (84) Kántor Péter: Megtanulni élni (83) Rakovszky Zsuzsa: Decline and fall (82) Márton László: Bowen monológja sötétben (80) Kovács András Ferenc: És Christophorus énekelt (67) Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utca (64) Szabó T. Anna: Elhagy (64) Borbély Szilárd: Hosszú nap el (63) Baka István: Farkasok órája (62) Sziveri János: Bábel (60) Tóth Krisztina: Kutya (58) Térey János: A gyönyörű gyár (56) Kemény István: A néma H (54) Varró Dániel: Minden olyan mint minden (53) Borbély Szilárd: Tenger könnyek csillaga (52) Orbán Ottó: A magyar népdalhoz (52) Kukorelly Endre: Azt mondja aki él (50) Oravecz Imre: Közelítő nap (49) Tóth Krisztina: Havak éve I-III. (48 Kukorelly Endre: Kicsit majd kevesebbet járkálok (47) Kántor Péter: A könyvespolc előtt (45) Parti Nagy Lajos: A Csorba-kert (45) Tóth Krisztina: Kelet-európai triptichon (45) Borbély Szilárd: Karácsonyi szekvenciák (44) Borbély Szilárd: A tízezer (43) Kemény István: Célszerű romok (43) Petri György: Sár (43) Tandori Dezső: Szakadj ki (43) Térey János: Fagy (43) Borbély Szilárd: Pegazus, szárnyak (40) Parti Nagy Lajos: Nyár, némafilm (40) A verslista az alábbi kritikusok szavazatai alapján jött létre: Balázs Imre József, Bedecs László, Bozsoki Petra, Csehy Zoltán, Csuhai István, Fekete Richárd, Görföl Balázs, Halmai Tamás, Harmath Artemisz, Károlyi Csaba, Kálmán C. György, Keresztesi József, Kőrizs Imre, Krupp József, Lapis József, Mekis D. János, Mohácsi Balázs, P. Simon Attila, Sántha József, Szénási Zoltán, Tarján Tamás, Turi Tímea. Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 22.Ünnepi kínálat a X. Csíkszeredai Régizenei Nyári Egyetemen– 2017. július 9–14. – Idén július 9–14. között zajlik a csíkszeredai Régizene Fesztivál, melynek immár X. éve kísérője az egyetlen Romániában szervezett Régizenei Nyári Egyetem. Az ünnepi kiadásra készülve a szervezők összefoglalták az évtized tapasztalatait – erről tájékoztatunk, valamint áttekintjük a jubileumi kínálatot, melyből a leendő hallgatóknak június 12-éig, hétfő éjfélig lehet válogatni. Háromszorosan is jubileumi hangulatban zajlik idén Csíkszeredában a Régizene Fesztivál, és a nemzetközi oktatói palettáról mesterkurzusokat immár tizedszerre ajánló Régizenei Nyári Egyetem: az 500 éves reformáció emlékéve mellett a 450 éve az itáliai Cremonában született Claudio Monteverdi, valamint a 250 éve Hamburgban elhunyt Georg Philipp Telemann zeneszerzők évfordulói. A Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében zajló régizenei képzés tizedik évfordulója ugyanakkor az eredmények kiértékelésére, mérlegkészítésre is alkalmat ad. – A csíkszeredai Régizene Fesztiválnak néhány olyan jellemzője van, amelyek ezt a rendezvényt a romániai zenei élet élére teszik. Fontossági sorrendben véve, a leglényegesebb tényezője a fesztiválnak, hogy a Régizenei Nyári Egyetemmel „szövetkezik” – nyilatkozta a www.regizene.rofesztiválhonlapnak Şorban Elena Maria kolozsvári muzikológus, aki visszatérő oktatója, valamint tolmácsa is a csíkszeredai képzésnek. Romániában ugyanis egyértelműen hiánypótló ez a képzés: a felsőoktatásban ugyanis mindmáig nem létezik kimondottan régizenei szakirány, mely másutt Európában régóta bevett gyakorlat. Tehetségek kibontakoztatására figyelnek A tizedik kiadás beharangozójaként nemrégiben csíkszeredai sajtótájékoztatón foglalták össze a kurzus- és fesztiválszervezők a tapasztalataikat, ugyanakkor megvonták a tíz esztendő eredményeinek mérlegét is. A Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita megye tanácsa és a Cultura Nostra Egyesület által szervezett Régizenei Nyári Egyetem indításának történetéről megtudtuk: 2008-ban, amikor átvette a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetését Ferencz Angéla, a fesztiválnak nem volt művészeti vezetője, keresni kellett a korábban lemondott László Ferenc tisztjére egy méltó utódot. Így történt, hogy a Kulturális Központ Filip Ignác Csabát, a mester egykori tanítványát kérte fel a csíkszeredai Régizene Fesztivál művészeti vezetőjének. A választást csak megerősíti, hogy maga László Ferenc is őt bízta meg munkásságának folytatásával, a régizene ügyének felkarolásával. Lévén, hogy sok neves zenész megfordul évente Csíkszeredában a Régizene Fesztiválon, már évekkel korábban megérlelődött annak az igénye, hogy fontos volna mesterkurzusokat is tartani a fesztivál ideje alatt. Rövid, de intenzív tervezési idő alatt összeállt a kurzusok rendje, amelyet Filip Ignác korábbi európai mesterkurzusok tapasztalatai alapján a HMKK munkatársaival igazított a helyi viszonyokhoz, és nevet is kapott az új intézmény: Régizenei Nyári Egyetem. Növekvő igények és kínálat Az első képzéstől folyamatosan növekvő nyári egyetem statisztikai adatairól Ferencz Angéla elmondta: 250 diák vett részt a mesterkurzusokon, ám köztük visszatérő diákok is vannak, így az intézmény összesen 420 oklevelet adott ki számukra. Az összesítés szerint a résztvevők mintegy fele Hargita megyéből, a többiek Románia más szegleteiből és Magyarországról érkeztek. „Ez egy több nyelven zajló nyári egyetem, mely magyarul, románul és adott esetben – előadótól függően – angolul, franciául, spanyolul zajlik – mutatott rá a kulturális központ menedzsere. Mint kiemelte, az évtized alatt számos együttműködést is jegyeztek, például azt az ösztöndíjas programot, amely Románia Kormánya Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával közösen valósult meg, és amely keretében a Románia területén élő nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok juthattak ösztöndíjas képzéshez a csíkszeredai mesterkurzusokon – és, mint remélik, az idei, elkövetkezőkben megjelenő kiíráson is sikerrel létrejön ez az együttműködés. A diákok részéről egyre nagyobb az érdeklődés: míg az első évben közel harmincan, a legutóbbi nyári egyetemen már több mint hetvenen vettek részt. A kínálat is duplájára növekedett: míg 2008-ban hat, 2016-ra tizenkét mesterkurzust indítottak. Mivel minden mesterkurzuson főleg egyéni foglalkozások vannak, ezért korlátozott a résztvevők száma, és idéntől bevezették az eltérő költségvonzattal járó aktív és passzív hallgatói státust: a jelentkezők eldönthetik, csak megfigyelő résztvevők, vagy egyéni hangszeres gyakorlást is igényelnek. „A tizedik nyári egyetemet szeretnénk méltóképpen megünnepelni: a fesztiválon is részt vesznek az egyetem diákjai, ez is egy bejáratott különlegesség, hogy egymással kapcsolatban áll a két rendezvény: a fesztivál koncertjei előtt is fellépnek a diákok, utcazenélni is szoktak, a kurzuszáró koncert pedig, amelyen bemutatkoznak a diákok és megmutatják, hogy mit tanultak, az is a fesztivál hivatalos programjának a része” – összegzett Ferencz Angéla. A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium gyönyörű épülete tehát idén is várja a historikus régizenei tanulmányokat mesterszinten folytatni kívánó, 10 évet betöltött hallgatókat. E tanintézménnyel, valamint a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolával folytatott erős stratégiai partnerség pedig nagyon fontos, és nagyon erős biztonságot ad a nyári egyetem lebonyolításában mind a teremhasználat, mind a hangszerek biztosítása tekintetében – hangsúlyozta a menedzser. A kezdeményezők a tehetségek kibontakoztatását tartják szem előtt, és a tanítványok szakmai pályáját is követik: számontartják, ki milyen külföldi ösztöndíj-lehetőséget kap a csíkszeredai képzéseknek köszönhetően, és hogyan sikerül régizenei projektekhez, együttesekhez csatlakozniuk – tette hozzá. Ahol „Bach is másként szól” A régizenét a XX. század elején „fedezték fel”; zenetörténeti érdekesség, hogy a történelem folyamán addig soha nem játszottak régizenét (kevés kivétellel), a korabeli közönség azért ment koncertre, hogy új művet halljon – emelte ki az idei képzés ismertetőjének bevezetőjeként dr. Filip Ignác Csaba. Mint rámutatott, a két világháború között, majd a második világháború után kezdett ez a stílus divattá válni: elővették a korabeli hangszereket, kezdték „újraépíteni” a korabeli leírások alapján, és kiderült, hogy elég nagy a különbség eleve a között is, ahogyan a zenét akkoriban értették, illetve ma értjük. A csíkszeredai fesztivál és a képzés is a korabeli igény elve mentén szerveződik – például a fesztivál törzsközönsége is évről évre megtapasztalja a rendezvény teljes időtartamában, hogy hogyan hangozhattak a historikus hangszerek hangosítás nélkül. Filip Ignác kiemelte: Romániában a régizene-mozgalom Marosvásárhelyen, Brassóban, Kolozsváron és Bukarestben jelent meg először, Csíkszeredában pedig az 1970-es években a Kájoni, majd későbbi Barozda együttessel. A Mikó-várban már 1979-ben volt egy régizenekoncert, majd 1980-ban megtartották az első régizene-fesztivált is. A művészeti vezető fölhívta a figyelmet arra, hogy Romániában nem szerepel a zenei középiskolák oktatási programjában a középkor és a reneszánsz zene előadása. S míg iskolák nyíltak Európa-szerte, ahol régizenét oktatnak – például a bázeli Schola Cantorumon kizárólag régizene-oktatás folyik –, Romániában mindmáig nemcsak hogy nincs különálló régizene-egyetem, de külön szakként sem lehet választani. Ezt tanúsította a jubileumi képzést beharangozó sajtótájékoztatón jelen levő Vizi Norbert XII. osztályos csíkszeredai zene szakos hallgató is, jelezve, hogy rendszeresen részt vesz a nyári egyetemen, ahol „Bach is teljesen másként szól”. Ajánlat 2017-re: abszolút nóvum – népszerű különlegességek A fiatal és pályakezdő zenészeknek idén is neves előadóművészek és tanárok tartanak mesterkurzusokat Csíkszeredában. A régi korok zenéjét és a korhű, historikus előadásmódot ismertető mesterkurzusok is részben a fesztivál 2017-es fő témájához, az 500 éves reformáció emlékévéhez illeszkedve az egyházi megújulással járó zenei hatásokkal is hivatottak foglalkozni. Abszolút nóvum idén a mesterkurzusok sorában a tanárok és a diákok javaslatára meghirdetett kóruséneklés mesterkurzus. Vezetője Ványolós András énektanár és kórusvezető, aki a fesztivál visszatérő fellépője, ugyanakkor „a térség talán egyik legaktívabb és műfaji szempontból a legszínesebb kórusvezetőjének számít” – fogalmazta meg Fazakas Gabriella, aki a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársaként több éve programvezetője a régizenei egyetemnek és a fesztiválnak. „Talán ebben az évben a legidőszerűbb e kurzus bevezetése, ugyanis az egyházi megújulásnak az egyik alappillére volt a kóruséneklés, de azon belül is az anyanyelven való éneklés” – tette hozzá. A különböző egyéni kurzusok mellett a nyári egyetem valamennyi hallgatója részt vehet a reneszánsz együttes foglalkozáson (kezdő és haladó hangszeres vagy énekes), valamint közös reggeli tánckurzuson. Választható képzések: ÚJ! Kórus – Ványolós András (Csíkszereda) INGYENES! Régizene előadására alkalmazott zenekritika-kurzus – Şorban Elena Maria (Kolozsvár) Reneszánsz együttes mesterkurzus (főtárgy) – Csörsz Rumen István (Budapest) Furulya és fuvola – Széplaki Zoltán (Budapest) Barokk hegedű – Vitárius Piroska (Budapest) Ének – Palócz Réka (Budapest) Ének – Kiss Noémi (Budapest) Csembaló – Fülöp Mária (Bázel) Lant és gitár – Kónya István (Budapest) Viola da gamba és violone – Csata István (Kolozsvár) Ütőhangszerek a régizenében, ütőhangszeres kamarakurzus: zenei játékok, rögtönzés, szólamszerkesztés – Kasza Roland (Budapest) Reneszánsz és barokk táncok (min. 6 résztvevővel indul) – Szabó Anikó (Kolozsvár) A nyári egyetem mesterkurzusainak, oktatóinak bemutatása a fesztivál honlapjáról érhető el: www.regizene.ro Szakmai előadások – közönségre nyitottan A nyári egyetem alatt az oktatáson kívül idén is lesznek szakmai előadások. Míg Fodor Csaba magyarországi előadóművész Internetes források és digitális eszközök a régizene szolgálatában címmel tart előadást, Sam Chapman svájci lantművész az Alexander-technikát ismerteti meg a hallgatósággal. A romániai előadók közül a lamentációk műfaját Szabó András csíkszeredai zenetanár, a reformáció zenéjét Péter Éva kolozsvári egyetemi előadótanár ecseteli majd. A szakmai előadásokra nem szükséges előzetes bejelentkezés. Jelentkezési határidő a Régizenei Nyári Egyetemre: 2017. június 12., hétfő, éjfél (24:00 UTC+2). A képzés díját érintő részletek megtalálhatóak a www.regizene.ro honlapon. Kiegészítő információkért kérjük, írjanak a [email protected] e-mail-címre, vagy keressék a szervezőket az alábbi telefonszámokon: +40-266-372044 (vezetékes), +40-0746-244235 (mobil), illetve Csíkszeredában személyesen, a Temesvári sugárút 4. szám alatt. A szervezők / Népújság (Marosvásárhely) 2017. június 2.Jelesre vizsgázva – A Kolozsvári Magyar Opera Énekkara a MüpábanMindnyájunk életében vannak olyan életreszóló események, amelyek nem múlnak el nyomtalanul bennünk, ráadásul akkor teljesednek ki igazán, ha azt megoszthatjuk másokkal is. A művészek életében ez nagyobb jelentőséggel bír, főleg, ha olyan magas színvonalú szakmai élményben van részük, amelyre büszkék, és habár megérdemelnék, sikerük valami miatt nem kerül a nyilvánosság elé. Ezért vettem rá magam karigazgatóként, hogy megosszam a kedves kolozsvári operalátogató közönséggel – és nemcsak – a következő élménybeszámolót. A Kolozsvári Magyar Opera Zenekara és Énekkara egyre többször veszi ki részét a magyarországi zenei élet eseményeiből, de énekkarunk most kapott először önállló meghívást a budapesti Művészetek Palotájába (Müpa), ahol Vincenzo Bellini utolsó operája, A puritánok került bemutatásra sztárszereposztással. 2007-től több produkcióban is szerepeltünk társulatilag a Müpában. 2007-ben énekeltük Verdi Trubadúrját Renato Brusonnal és Sümegi Eszterrel a főszerepekben, 2010-ben Donizetti Szerelmi bájitalát Miklósa Erikával, 2013-ban VerdiAttiláját Giacomo Prestiaval. A puritánok bemutatóját megelőzően karigazgatóként nyilvános pódiumbeszélgetésre kaptam megtisztelő felkérést, amelyen az előadás rendezőjével, Némedi Csabával vettem részt. Petrányi Judit, a Magyar Televízió volt komolyzenei műsorainak vezetője kérdezte, hogyan vélekedek arról, hogy Magyarországnak olyan sok magas szinten teljesítő híres énekkara van, mégis minket hívtak meg erre a produkcióra. Előbbi felsorolásomra hivatkozva tudtam teljes meggyőződéssel válaszolni neki azt, hogy a sikeres sorozat méltó folytatásaként vehetünk részt a produkcióban. Tudott dolog ugyanis, hogy ha a Művészetek Palotájában nem teljesítesz minden alkalommal magas művészi színvonalon, megfelelő hozzáállással, kevés esélye van újabb meghívásnak. A puritánok című mű egyáltalán nem örvendett nagy népszerűségnek Magyarországon, a színházi adattár ugyanis mindössze négy előadást tart számon, legutóbb 1996-ban egyetlen alkalommal került színre koncertszerűen a Magyar Állami Operaházban. 2015-ben Zamárdiban egy bő keresztmetszet hangzott el a Művelődési Házban. Az utolsó színpadi előadás 1877-ben Kolozsváron volt. Bemutatása nagyon indokolttá vált, egyrészt a reformáció kerek évfordulója miatt – Luther Márton 500 éve hirdette meg saját hittételeit –, másrészt, amiként Luther a vallást, úgy újította meg a 20. század közepén Maria Callas – akinek idén halálának 40. évfordulója van – a bel canto operákat. A két évforduló előtt tisztelgett az előadás, amely május 18-án és 21-én a Müpában csendült fel, 22-én pedig a pécsi Kodály Központban. Mivel énekkarunknak nem volt repertoárján Bellini operája, a Müpával való két hónapos komoly egyeztetés és felkészülési periódus után utaztunk Budapestre, ahol a legenda szerint „Viktória királynő kedvenc operáját” félig szcenírozott variánsban – a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem adta lehetőségeihez mérten – kellett színpadra vinnünk mindössze négy nap alatt. Ehhez tudni kell, hogy általában egy háromórás opera bemutatóját, amennyiben megrendezett előadásról beszélünk, egy operaház életében körülbelül 2-3 hónapnyi intenzív színpadi munka előzi meg. Nagy segítségünkre volt Némedi Csaba rendező, aki másodszorra rendez a Müpában. Első alkalommal Kocsis Zoltán meghívására állított színpadra két Richard Strauss ritkaságot, A béke napját, magyarországi bemutatóként, és a Daphnét. Négy nap alatt megrendezni egy operát nem kis dolog, de Némedi Csaba lenyűgöző maximális felkészültsége, operativitása és szakmai hajlékonysága ez alkalommal is lehetővé tette a lehetetlent. Maria Callas 1971/72-ben mesterkurzusokat tartott, többek között a legendás New York-i Juilliard Zeneművészeti Akadémián is. Az említett kurzusok során sok esetben dolgozott növendékeivel saját, korábbi parádés szerepein – ezek közül nem hiányozhatott Elvira szerepe sem. Némedi Csaba erre alapozta sajátos rendezői elképzelését, úgy állította be az operát, mintha az egy Maria Callas által tartott mesterkurzus lenne, énekkarunk pedig mint részt vevő ifjú tanoncok, valamint a kurzus hallgatóiként jelentek meg a színpadi eseményekben. Érdekes színfoltként Maria Callast Popova Aleszja Kossuth-díjas érdemes balettművész jelenítette meg. A puritánokban a szólistáknál nem kisebb szerepe van az énekkarnak, a kórusoperáról így nyilatkozik Némedi Csaba rendező: „Az énekkarnak mind zenei, mind dramaturgiai értelemben igazi kórusoperai igényeknek kell megfelelnie. Húzásmentes, ill. kevésbé meghúzott verzióként az opera játékideje több mint három óra. Minden szempontot figyelembe véve, A puritánok bemutatása gyakorlatilag az olasz bel cantoval szinte egy időben felfutó francia Grand opéra korszak alkotásaihoz szükséges technikai és logisztikai apparátust igényli (…)” Az előadást az operajátszás elkötelezett támogatójaként számon tartott pécsi Pannon Filharmonikusok zenekara kísérte, karmester a bel canto elhivatott mestere, Riccardo Frizza volt, aki rendszeres vendége a Párizsi Operának, a Veronai Arénának, a milánói Scalának vagy a New York-i Metropolitan Operának. „Interpretációja teljesen meggyőző, irányítása, ha kell erőteljes, ha kell gyengéd, de mindig az énekeseket támogató” – írta róla egy kritikus. Első találkozásunkkor rögtön kiderült zenei érzékenysége, kis gesztusokkal nagy hatásokat produkált a zenei hangzásban. Nagy örömünkre szinte hibátlannak találta az énekkar munkáját, értékelte zenei precizitásunkat, előadásmódunkat a „fantasztikus” és „elképesztő” jelzőkkel illette mindvégig, több ízben is különösen dicsérte énekkarunkat, kifejezve maximális elégedettségét. A Müpa hivatalos internetes oldalán így mutatta be a meghívott sztárvendégeket: „Vincenzo Bellini utolsó operája a bel canto manifesztuma: a különféle hangvételű számok olyan változatosságát vonultatja fel, amelynek nincs párja a stílus repertoárjában. A mű csak azért nem szerepel gyakrabban az operaházak műsorán, mert nehéz olyan különleges képességekkel megáldott énekeseket találni, akik el tudják énekelni a főbb szerepeket. Ezúttal azonban nincs ilyen akadály. A női főszerepben Jessica Pratt lép színpadra, aki a legigényesebb bel canto-szerepek keresett előadója, Milánó, Zürich, Bécs, Velence, London neves operaházaiban lép fel rendszeresen, Elvirát évek óta alakítja nagy sikerrel. Francesco Demuro szintén tökéletes választás Lord Arthur Talbot nemegyszer elképzelhetetlen magasságokba szökő, az énekes sztratoszféra felső határát jelentő magas c fölé is merészkedő szólamára. A Szardínia szigetén született tenor a bel canto repertoár »életerős szerelmes ifjú« szerepeinek avatott és világszerte ünnepelt megformálója, többek közt a TraviataAlfredójaként, a Rigoletto Hercegeként és a BohéméletRodolfójaként járta be a világot a Scalától a Metropolitanig.” Bizony, nem sok tenor énekeli ki a már-már lehetetlennek tűnő magas f-et ilyen hangi minőségben, minden zenésznek életreszóló élmény ezt élőben hallani, nekünk alkalmunk volt vele énekelni egy színpadon. Érdekességképpen, a nagyobb szerepekben fellépő többi szólista is rendszeres meghívottja a szakma egyik csúcsát jelentő New York-i Metropolitan Operaháznak: Bretz Gábor (Sir George), Alekszej Markov (Richard Forth), Sebestyén Miklós (Lord Walton). Pécsett, Elvira szerepét a Kolozsvári Magyar Opera színpadán rendszeresen fellépő, nagy szeretetnek örvendő Kolonits Klára énekelte. Életreszóló élmény, zenésznek, hallgatónak egyaránt. Nagyon nagy megtiszteltetés részt venni ilyen szintű produkciókban, amelyhez hasonló kevés adatik meg. Ilyenkor nem megerőltető a több napon keresztül tartó 12 órás próbamenet, még a fáradtság is más. Büszkén, szakmai fegyelemből és minőségből jelesre vizsgázva tértünk haza, feltöltődve a becsülettel elvégzett munka minden pozitív hatásával. A csapat ismét csapatként műkődött és bizonyított. A Müpa szervezőinek tapasztalata szerint ritka, hogy akár egy ekkora méretű és felhozatalú előadás után, 15 perces tapssal és ovációval ünnepeljék az előadókat. Saját bevallásuk szerint, a Müpa olyan mércét állított fel önmagának, hogy nehezen tudják majd ezt felülmúlni. Az 1877-es kolozsvári bemutató után 140 évvel, Kolozsvárnak újból szerepe volt ebben a bemutatóban. Örvendünk, hogy részesei lehettünk ennek a zeneünnepnek. Részemről köszönöm a közös munkát, és őszintén gratulálok mindenkinek! Kulcsár Szabolcs, a Kolozsvári Magyar Opera karigazgatója, karmestere Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 9.Művészeteket és művészeti értékeket felkaroló fesztivál – újból felcsendült a régizeneKilenc napon keresztül nyolc országból érkező tizennégy együttes, öt egyéni előadó huszonkét koncerten szólaltatja meg a régizenét: szombaton ünnepélyes keretek között nyitották meg a Mikó-várban a Csíkszeredai Régizene Fesztivált. Ez az első alkalom, hogy a fesztivál és a Régizenei Nyári Egyetem azonos időben zajlik, ez utóbbin tizenkét mesterkurzust tartanak 85 diáknak. Ugyanakkor a Csíkszeredai Régizene Fesztivál idén is elnyerte az Európai Fesztivál Szövetség Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért minősítést. Évfordulók esztendeje Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti vezetője rámutatott, a mostani fesztivál szervezése könnyen adta magát, hiszen sok évforduló van ebben az évben: a reformáció ötszázadik éve, Claudio Monteverdi születésének négyszázötvenedik éve, Georg Philip Telemann halálának kétszázötvenedik évfordulója és Kájoni János halálának háromszázharmincadik évfordulója. Házi évforduló is van, a nyári egyetemet tizedik alkalommal tartják meg. A programokat is ennek megfelelően építették fel, majdnem mindenik koncert valamelyik évfordulóhoz lesz hozzárendelve. „Tudjuk, hogy reformáció kulturális forradalom is egyben. Ha nem lett volna, valószínű, hogy ma másképp hallgatnánk a komolyzenét. A vallásszabadság ugyanakkor gazdasági felemelkedést is jelentett abban az időben, nyomdák, iskolák jöttek létre. A Biblia tanítására az emberek rövid ideig nem csak úgy tekintettek, mint egy kultúrtermék, hanem napi szinten alkalmazták és ez hozta a nagy változást a mindennapokba. Erről lesz egy kerekasztal-beszélgetés is szerda este. A legtöbb együttes a reformáció eseményéhez kapcsolta a műsorát. Az összefogás eredménye A fesztivál a Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa és a Cultura Nostra Egyesület szervezésében valósult meg, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala társszervezésében. Ferencz Angéla, a kulturális központ igazgatója megköszönte a segítséget a támogatóknak, valamint mindazoknak, akik velük együtt dolgoztak, álmodtak, terveztek. A fesztivál egyik partnere a Román Kulturális Intézet, amelynek a megnyitón jelenlevő képviselője, az intézet alelnöke, Krizbai Béla Dan elmondta, bíznak abban, hogy együttesen sikerül megteremteniük egy új nemzeti és nemzetközi fesztiválközönséget, amelynek tagjai ugyanúgy elkötelezettek a művészetek, a művészeti értékek, mint a helyi közösségek és az európai értékek iránt. „Meggyőződésem, hogy minden, amit önök megvalósítottak ebben a gyönyörű városban, elválaszthatatlan mindattól a történelmi hagyatéktól és attól a kultúrától, amelyet mi mindannyian képviselünk, és amelyért szívvel-lélekkel küzdünk és élünk” – fejtette ki. Lőrincz Csilla megyei önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a Hargita megyei önkormányzat tizenkét éve támogatja a fesztivált, de ez a támogatás mit sem érne, ha a fesztivál mögött nem állna egy lelkes, elhivatott csapat, amely évről évre megbízható szakmaisággal szervezi meg Európa egyik legjobb fesztiválját. Értékteremtő, értékfeltáró és értékmentő munka ez. Úgy véli, a fesztivál révén a helyi közösség találkozhat Európával, ihletet, erőt meríthet a közös európai gyökerekből és ő maga is megmutathatja élő kultúrája értékeit a világnak. A hétköznapokban gyakran nehezen megnyíló székely kultúrában nagy szükségünk van a találkozásokra. Művészekkel, hangzásokkal, nyelvekkel, egymással, régi jó barátokkal, múlttal és jelennel, a saját hangunkkal, önmagunkkal. Büszkeség a csíkiaknak Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere a város kulturális élete ékkövének nevezte a fesztivált. Kájoni János sorai nyomán úgy gondolja, ez a rendezvény hazát, nemzetet szolgál, régi értékeink felelevenítésével, Istent dicsőít a gregorián egyházi énekek színpadra vitelével. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről felszólaló Hadászi Gabriella konzul köszöntőbeszédében kifejtette, a régizene az, ami nem tudott elavulni. Ezért történhet meg, hogy a több száz évvel ezelőtt műveket játszani, hallani akarjuk. „A régizene kiállta az idő próbáját. Elég szép, elég komoly és elég mély ahhoz, hogy ma is szeressék és élvezzék” – mutatott rá a konzul, hozzátéve, Csíkszereda joggal lehet büszke arra, hogy évről évre otthont ad a rendezvénynek. A megnyitó után a Carmina Renascentia együttes nyitókoncertjét lehetett meghallgatni, majd a Codex együttes és Kiss Noémi lépett színpadra. Vasárnap Gyergyószárhegyen Kájoni Jánosra emlékeztek a fesztivál keretében, a csíkszeredai Millenniumi templomban pedig Erich Türk orgonaművész Luther-korálok feldolgozásai az észak-német barokk zenében címmel koncertezett. Hétfőn a Márton Áron Főgimnáziumban délután három órától a svájci Sam Chapman lantművész az Alexander-technikáról tart előadást, este nyolc órától pedig a Concerto Spiralis koncertezik. Péter Beáta / Székelyhon.ro 2017. július 11.Házi sorozat a tízéves Régizenei Nyári Egyetem jubileumáraVitárius Piroska: Nagyon erős hagyomány- és értékőrző, összetartó erőt érzek itt Immár X. éve kísérője a Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak a Régizenei Nyári Egyetem. Az évforduló különleges hangulatot ad az idei kiadásnak, amit mindannyian érzünk az egyetem közösségében. Az ünnepi alkalom egyben személyes kiértékelésre és köszöntésre is alkalmat ad. Jubileumi sorozatunkban a „belső szem” nyomán kívánunk ünnepi betekintést nyújtani: tanárokat, közreműködőket és diákokat kerestünk fel körkérdésünkkel, betekintést engedve a folyamatokba. A csíkszeredai Régizenei Nyári Egyetem jelentősége országos léptékű, s a tízéves munka történelmi jelentőségű is: Romániában egyértelműen hiánypótló ez a képzés, hiszen a felsőoktatásban mindmáig nem létezik kimondottan régizenei szakirány, mely má- sutt Európában már régóta bevett gyakorlat. A Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa és a Cultura Nostra Egyesület által szervezett Régizenei Nyári Egyetem indításának történetéről itt – https://regizene.ro/html/2017/hu/index.php/un nepi-kinalat-a-x-csikszeredai-regizeneinyari-egyetemen-2017-julius-9-14 – írtunk részletesen. Villámkérdéseinkre elsőként a barokk hegedű mesterkurzus magyarországi oktatója, Vitárius Piroska hegedűművész-tanár válaszolt. – Milyen hangulatban és várakozásokkal indul Csíkszeredába az idén tízéves csíkszeredai Régizenei Nyári Egyetem oktatójaként? – Izgatottan! Nagyon szeretek ezen a kurzuson tanítani! – Véleménye szerint miben különbözik a csíkszeredai képzés más helyszínek mesterkurzusaitól? – Nagyon erős hagyomány- és értékőrző, összetartó erőt érzek itt. – Milyen tanulságokat fogalmazott meg magának a kurzusok tapasztalatai révén? – Hogy kicsi gyerekekkel nem tudok úgy foglalkozni egy hét alatt, ahogyan szeretnék és elvárható lenne. Ez mindenképpen szakirányú képzés olyanoknak, akiket érdekel a régizenélés és a hangszeren már elboldogulnak. – Ossza meg, kérem, a diákokkal vagy mesterkurzussal kapcsolatos vicces élményei közül azt, ami elsőként eszébe jut. – A helyi tévé riportját látta egyik székely tanítványom, örömmel újságolta, hogy szerepeltem a tévében. „Csak hegedültem, vagy beszéltem is?” – kérdeztem, mire ő: „Erőst beszélt, s mondott egyet s mást”. – Milyen a kapcsolata a volt diákokkal? – Nagyon jó, a fészbukon látjuk egymást, sokan visszatérnek a következő években. – Mit kíván a csíkszeredai képzés leendő résztvevőinek és kollégáinak? – Sok örömet, és még sok ilyen nyarat. – Melyik zenei művel köszöntené a X. évfordulót? – Händel: Dixit Dominus – ez a kedvencem. Előadó: Monteverdi Chorus – Felicity Palmer – Margaret Marshall https://www.youtube.com/watch?v=9y_Go d9vNLY Névjegy: Vitárius Piroska 1994-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán hegedűművész-tanárként. Európa-szerte számos régizenei kurzuson vett részt. Barokk hegedűt és kamarazenét tanított a szegedi Zeneművészeti Főiskolán. Tagja volt az Erkel Ferenc Kamarazenekarnak és a Concerto Armonico együttesnek, alapító tagja és koncertmestere az Orfeo zenekarnak. Jelenleg a Németh Pál vezette Savaria Barokk Zenekar koncertmestere, az Eszterházy Hofkapelle, a Musica Profana és az általa létrehozott Tercina együttes tagja és más régizenei formációk közreműködője, valamint a Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium, a Csíkszeredai Nyári Egyetem és a Győri Reneszánsz és Barokk Hét barokkhegedű-tanára. Számos bel- és külföldi koncert, CD-felvétel szólistája. 2007-ben a Hungaroton kiadásában mutatta be M. L. Lombardini Sirmen hat hegedűversenyét. A Régizenei Nyári Egyetemen tartott barokk hegedű mesterkurzusa munkanyelve a magyar és angol. A kurzus anyagát a hegedűre írt barokk és klasszikus művek képezik. Olyan 12. évüket betöltött érdeklődőket vártak a képzésre, akik 6 év hegedűtanulási tapasztalattal rendelkeznek. A nyári egyetem programja itt olvasható: https://regizene.ro/html/2017/hu/index.php/anyari-egyetem-programja/ Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 18.KISEBBSÉGBEN: Az erdélyi magyar oktatás néhány jellegzetessége (3.)4. Janus-arcú előírások Az új oktatási szerkezettel esély lett volna a tartalmi változtatásokra is. Szükség volt erre, hiszen az anyagmennyiség a „régi-új” tankönyvekben túlzsúfolt, rengeteg a fölös információ, amely a mechanikus tanulást indukálja és nem hagy időt az új ismeretek alkalmazására, bevésésére, a képességfejlesztésre. Az új iskolaszerkezet, akarva-akaratlan új tankönyveket is eredményezett volna. Vagy legalább a régieket nehezen lehetett volna újként „eladni”. A tervezet ránk vonatkozó fejezetében az olvasó pozitív vonatkozásokat is talál. Mint például az a cikkely, amely előírta, hogy a kisebbségi oktatásban önálló, anyanyelvű óvodákat és iskolákat lehet szervezni. Az 1985 és 1989 közötti időszak óta ez volt az első olyan tervezet vagy törvény, amely ezt a jogot - expresszis verbisz – megfogalmazta. 2011 elején az államfő kihirdette az új tanügyi törvényt. Az a:Monitorul Oficial Partea I. (Hivatalos Közlöny Első rész) 2011. január 18-i számában jelent meg. A kisebbségi oktatás viszonylatában a diszkriminatív cikkelyek nélkül. Ezzel az erdélyi magyarság több évtizedes elvárása valósult meg, amelyet állami, politikai, civil szervezeteink, egyházaink közös erőfeszítése kényszerített ki. Bármennyire is furcsának tűnhet, az új, hatályban lévő törvénnyel ma már érdektelen hosszan foglalkoznunk. Az történt, hogy 2012-ben jött az új kormány és a 365 cikkelyből négy kormányhatározat kibocsátásával megváltoztatott több, mint 150-et. Teljesen „véletlenül” éppen azokat a cikkelyeket, amelyek előre mutatók voltak/lehettek volna, még alkalmazásuk előtt kilúgozták. Az oktatás szerkezete újból a 4+4+4 lett, a decentralizálást és az iskolák autonómiáját megnyirbálták stb. A szabályzókat, kevés kivétellel, a 84/1995-ös törvény szintjére alakították vissza. Az ellenállás mind politikai szinten, mind a szaktárcán belül mindvégig eredménytelen maradt, mivel a „többség” a visszarendeződés mellett döntött. A kisebbségi fejezet szerencsére változatlan maradt. Különben az 1/2011-es törvénynek ez az egyetlen olyan része, amelybe a 2012-ben kinevezett kormány nem mászott bele. Az első két évben feltehetően azért, mert az RMDSZ a kormánykoalícióban volt. Miután az RMDSZ 2014 végén kilépett a kormányból, a kisebbségi fejezet bizonyosan a hatalom időleges érdektelensége miatt nem változott. Talán ez minél hosszabb ideig így is marad. Ha túl optimista lennék, azt remélhetném, hogy Romániában, legalább a kisebbségi oktatás háza táján, a normalitás időszaka érkezett el... Ugyanakkor kétkedésre is okom van, mert például a Tanügyminisztériumban működő Kisebbségi Államtitkárságot annak ellenére, hogy a kormánykoalíció átalakult, meghagyta az új kormány, de hatáskörét annyira megnyirbálta, hogy jelenleg már csak üres, kirakat intézményről beszélhetünk. Konkrét visszaminősítést is végeztek, hiszen állásokat vettek el a Kisebbségi Államtitkárságtól. A Kisebbségi Főosztályt is évekig Osztályként működtették. Látszat kompenzálásként a jelenlegi minisztériumi organigramjában a Kisebbségi Osztály újra Főosztállyá alakult egy másik, nem kisebbségi oktatással foglalkozó osztállyal összevont állapotban. Jelenleg főosztályvezető nélkül. A két cikkelyből (45-46.) és 17 pontból álló kisebbségi fejezet mindenik szabályzóját nem sorolhatom fel, de a legfontosabbakat megemlítem. A kisebbségeknek joguk van önálló intézmények szervezésére, a román nyelv és irodalmon kívül minden tantárgyat anyanyelven taníthatnak, az állam nyelvét sajátos módszerek alapján kell oktatni, minden vizsgát azon a nyelven lehet letenni, amelyen az illető kisebbségi diák tanult, az iskolák vezetését az illető kisebbségek sorából választott igazgatók/aligazgatók látják el. Külön „érdekesség”, hogy a törvény egy későbbi cikkelyében ezzel ellentmondó szabályozó szerepel, amely szerint a kisebbségi iskolák vezetőinek csak az illető kisebbségek nyelvét kell ismerniük, többé vagy kevésbé. Az igazgatók esetében többé, az aligazgatókéban kevésbé. Magyarán: az egyik kezével ad a törvény kisebbségi oktatásnak, a másikkal pedig elvesz. Létezik egy olyan előírás is, amelyet a szaktárca nem ültetett gyakorlatba. A törvény értelmében az Országos Neveléstudományi Intézet keretében létre kell hozni egykisebbségi oktatással foglalkozó részleget. Ez mindmáig nem alakult meg. (Egyszer majd ennek a történetnek a részletesebb elemzésére is időt fogok szakítani.). Itt most csak annyit, hogy az első törvénytervezetet egy kisebbségi oktatási intézet létrehozására az akkori kisebbségi államtitkár, Béres András kérésére én fogalmaztam 1997-ben. Azaz éppen 20 (húsz) éve. Mindmáig eredménytelenül. Az 1/2011-es törvény a magyar felsőoktatásba mind szervezési, mind a működési szabályzók szempontjából több hasznos újítást vezetett be. Például a 132/5-ös cikkely értelmében a kormány az oktatási tárca javaslatára, a szenátus konzultálásával létrehozhat egyetemi karokat. Azt viszont a mai napig nehezményezzük, hogy a törvény előírásait a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nem alkalmazta. Ezért azok a diákok, akik az elméleti előadásokat magyarul hallgatják, a kórházi gyakorlaton csak az állam nyelvét használhatják. Vagyis mindezidáig a törvény és az egyetemi autonómia ütköztetéséből az Egyetem Szenátusa került ki győztesen. Úgy tűnik, a „sajátos” romániai demokráciába nemcsak a Janus-arcú törvény cikkelyek, hanem a törvény be nem tartása is belefér. 5. Iskolahálózati és beiskolázási vonatkozások Az oktatás szempontjából a gyerek a legfontosabb, mert ha létezik, akkor lesz is ahol tanuljon, aki tanítsa. Az is kialakul, hogymit és hogyan fog elsajátítani. Csakhogy az utóbbi évtizedekben éppen a gyerekek száma csappant. Méghozzá drasztikusan. Így van ez Romániában országosan, és így van, sajnos, a magyarul tanuló gyerekek vonatkozásában is. Elszomorító tendencia, de az ember nem tehet úgy, mint a strucc. Attól, hogy nem veszünk valamiről tudomást, a probléma még probléma marad. Azt pedig valamilyen formában kezelni illenék. Nézzük az adatokat. Az 1990—1991-es és a 2014—2015-ös tanévek magyarul oktató iskolahálózati és beiskolázási adatait hasonlítjuk össze. Vagyis egy negyedszázad mutatóit elemezzük. Először az iskolahálózatot vallatjuk. (Lásd a 2-es számú táblázat adatait.). Tanév Összesen magyar nyelven...........Ebből: Óvodák Általános iskolák Középiskolák Szakiskolák 1990-1991 2358........... 1094 1100 136 28 2014-2015 1419.... ....... 524 698 154 43 Különbség -939.... ....... -570 -402 +18 +15 2-es számú táblázat 1. Amint a számok mutatják, 2015-re a Romániában magyarul tanulni akaró diák már csak 1419 oktatási egységgel(tagozattal) rendelkezik. Nyilván ezt úgy is be lehet állítani, ahogyan a hatalom azt Romániában beállítja. Hogy: lám mekkora kegyet gyakorol a román állam a magyar kisebbséggel. Több, mint 1400 iskolában tanulhatnak anyanyelven. Az ilyen és e fajta csúsztatások külföldön és belföldön egyaránt jól mutatnak. Mert nem tudják, vagy nem akarják tudni az igazságot. Eszerint az 1990—1991-es tanévhez viszonyítva, sajnos, 39,8%-os visszaesést jegyzünk. Itt meg kell említenünk azt a tényt is, hogy az elmúlt időszakban, többnyire pénzspórlás végett, „megalkották” az ú.n. jogi személyiséggel rendelkező és jogi személyiséggel nem rendelkező iskolákat. Ez utóbbiakban páldául már nincs iskolaigazgató, nincs pecsét stb. A legtöbb ilyen esetben kis- és többnyire vidéki iskolákról van szó. Ezeket az állam ott hagyta ebek harmincadjára. A hálózati mutatók az állandó jellegű változtatások miatt, főként az óvodák és a kisiskolák szempontjából nem mindig relevánsak. Mert hol csak a jogi személyiséggel rendelkező iskolákról szólnak, hol minden iskolaépületről. 2. Az óvodák, az általános iskolák és a szakiskolák száma tehát kisebb lett. Az adatok az óvodák és az általános iskolák esetében jelentős eltérést mutatnak. Vagyis éppen azokon az az oktatási fokozatokon, ahol a magyar gyerekek többsége található. Jelenleg 52,1%-kal kevesebb óvoda működik, illetve az általános iskolák száma 36,5%-kal csökkent. A szakiskolák száma 15-tel lett több. A szakoktatást 1989 után a fölfelé ívelés és a visszaesés váltakozása jellemezte. Erre vonatkozó utalásokat írásom már tartalmaz. Itt és most, ha elegánsan akarunk fogalmazni, elmondhatjuk, hogy a szakiskolai hálózat fejlődése az utóbbi huszonöt évben különbözött az iskolahálózat általános fejlődésétől. A középiskolák száma 18-cal növekedett (13,2%). Ezt pozitívan értékelhetjük, de sajnos, amint látni fogjuk, a diáklétszám ennek ellenére csökkent. Vagyis több iskolában kevesebb tanulót tartunk nyilván. b) Lássuk a beiskolázási számokat (A 3-as számú táblázat). Ezek hűebben tükrözik a valóságot, mint az iskolahálózat adatai, mert példának okáért, egy iskolában tanulhat 1000 vagy éppen 100 gyerek is. A hálózat adatai szerint mindkét esetben egy-egy iskoláról beszélünk. Tanév Összesen magyar nyelven Ebből: Óvodában Általános iskolában Középiskolában Szakiskolában 1990-1991 236 708 47 600 142 591 41 367 5150 2014-2015 159 555 34 001 93 031 28 219 4304 Különbség -77 153 -13 599 -49 560 -13 148 -846 3-as számú táblázat 1. A vizsgált időszakban a magyarul tanuló óvodások és iskolások száma tehát 77 153-mal lett kevesebb. Ez 32,5%. Ha másképp számolok, akkor legalább 3 857 osztály szűnt meg, ami 570 pedagógus állását jelentette. 2. Számbelileg a legnagyobb különbséget, a -49 560-at, az általános oktatásban találtuk. 3. Ha az arányokat tekintjük, a következő képet kapjuk: a magyar óvodákban 28,5%-kal, az általános iskolákban 34,7%-kal, a líceumokban 31,7%-kal, a szakoktatásban 16,4%-kal lett kevesebb gyerek. Az általános oktatásban az arányszám meghaladja az átlag 32,5%-os átlagos csökkenést, a többi oktatási fokon pedig az alatt marad. A csökkenési tendencia okát/okait itt és most nehéz lenne elemezni. Legalább egy dolgot azonban érdemes figyelembe vennünk. Összehasonlítottam az 1992-es és a 2002-es népszámlálás adatait. A szemléletesség kedvéért táblázat formájában. Íme: (Lásd a 4-es számú táblázat adatait). ..................... .....................Romániában összesen.....................Magyar nemzetiségű 1992-es népszámlálás.....................22 760 449.....................1 620 199 2002-es népszámlálás.....................21 680 974.....................1 431 807 Különbség.....................-1 079 475.....................-188 392 Csökkenés %-ban.............. .......4,74........ .............11,62 4-es számú táblázat Vagyis Románia magyar nemzetiségű lakossága 1992 és 2002 között, azaz tíz év alatt, 188 392-vel lett kevesebb (11,62%). A magyar nemzetiségű lakosság fogyása a vizsgált időszakban több, mint kétszer múlta felül az ország lakosságának csökkenését. Vajon mi okból történt ez így? A kérdésfelvetés megválaszolása ennek az írásnak a kereteit meghaladja. Viszont a tanulók létszámának vizsgálatában elengedhetetlen. Összehasonlítottam a tanuló létszám alakulását is. Íme: (Lásd az 5-ös számú táblázat adatait.). ..................... .....................Romániában összesen..................... Magyarul tanul 1990-1991..................... 4 843 569..................... 236 708 1998-1999..................... 4 223 444..................... 197 279 Különbség..................... -620 125..................... -36 429 Csökkenés %-ban.............. ....... 12,8........ ............. 16,65 5-ös számú táblázat 1. Tehát az egyik oka annak, hogy tíz év alatt a magyarul tanuló gyerekek száma 16,65%-kal lett kevesebb, a magyar népesség 11,62%-os csökkenése. 2. A fennmaradó 5,03%-nak egyéb okai vannak/lehetnek. Vajon a magyarok kevesebb gyermeket vállalnak, mint az ország többi lakosa? Vagy többen vándoroltak külföldre? Talán a téma részletezése a szociológusainkat érdekelni fogja... Ezek a szomorú tények. Marad a kérdés, hogy mit lehet/lehetne tenni annak érdekében, hogy az iskolahálózat és a beiskolázás legalább stabilizálódjék? Először is Erdélyben, de méginkább az egész Romániában olyan életkörülményeket kellene teremteni, hogy fiataljaink itthon maradjanak. Sajnos, ebbe az oktatás csak közvetve és csak hosszú távon „szállhat be”. Az ilyen hosszúlejáratú segítséget politikusaink nem szeretik. Nekik azonnal kell minden. Mi az, amit ma tehetünk? Köztudott, hogy a legnagyobb veszély a vidéki iskoláinkra leselkedik. Ez azért fontos, mert az erdélyi magyarság fele vidéken él. Amint az általunk elemzett paraméterek is szemléltették, a gyermeklétszám csökkenése miatt iskoláink egyre-másra működésképtelenné válnak. Esetenként a törvény megengedi, hogy a létszám alatti iskolákat, osztályokat ideig-óráig működtetni tudjuk. Amíg erre lehetőség mutatkozik, ki kell ezt használni, mert aki időt nyer, életet nyer, tartja a népi bölcsesség. A statisztikák ismeretében sem könnyű eldönteni, hogy vidéki iskoláink esetében mi a jó megoldás? Az bizonyos, hogy a járható út az a községközpontokban megerősített, jól fölszerelt iskolák léte és eredményes, minőségi munkát végző tanárok alkalmazása, motiválása volna. Több, mint két évtizede állítom, hogy megoldást az állami dotációval fölszerelt, fejlett infrastruktúrával rendelkező iskolaközpontok jelentenék/jelenthetnék. Ez a folyamat 2004—2005-ben beindult, majd pénzhiány miatt abbamaradt. Egy biztos, azoknak a vidékeknek, amelyek nem szeretnének iskola nélkül maradni, azon kell/kellene gondolkodniuk, hogy számukra melyik a megfelelő megoldás. A gyermekeik beiskolázását a helyi vezetés, a falu közössége tudja-e, és hogyan tudja biztosítani? A román vagy a magyar állam, az RMDSZ, az RMPSZ, az egyházak, a civil szervezetek segítenek vagy próbálnak segíteni. De ez csak abban az esetben lehetséges, ha helyben világos, hogy melyik irányba szeretnének elindulni/haladni. A magyar állam, főként 2000 után, sokat tett az erdélyi magyar-, valamint a szórvány megyék magyar iskoláinak megmaradása érdekében. Például erkölcsi és anyagi hasznot húzott az erdélyi magyar oktatás abból, hogy a magyar kormány a 2015-ös esztendőt a szakoktatás évének minősítette és ezáltal tudást és pénzt pumpált ebbe a szakágba. Fő támogatója volt annak a szórványkollégium hálózat létrehozásának és működtetésének, amely nélkül főként Segesvár és környéke, Szamosújvár, a Mezőség vagy Magyarlapád ma biztosan kevesebb magyar iskolával és tanulóval rendelkezne. A szórványba szinte a 24. órában érkezett a jelentős segítség, mert ott, az utóbbi 25 esztendőben, a magyar nyelvű iskoláink 48,7%-a szűnt meg, a tanuló létszám pedig a még működő iskolákban 34,7%-kal lett kisebb... (V.ö. Murvai László: Oktatásunk háza táján. Csíkszereda, Magister Kiadó, 2014. 220—228.) A számbeli apadás egyik oka az, hogy a magyarság jórésze, főként az értelmiség, elvándorolt Dél-Erdély, a Bánság vagy Máramaros vidékeiről. A helyben maradók pedig 30-60%-ban vegyes házasságban élnek. A vegyes családok gyerekei többnyire asszimilálódnak. Marad a kérdés, mi történik azzal a faluval, amelyikben megszűnik az iskola? Még végiggondolni is rossz... Mit lehetne tenni a kicsi falvak érdekében? Ahol nincs mód állami iskolát működtetni, az egyház támogatásával létesített elemi iskolák lennének/lehetnének azok, amelyek hézagpótló szerepet vállalhatnának. Az ú.n. népiskolák visszaállítása kántortanítói munkakörrel segítene abban, hogy kicsi helységeink ne maradjanak világító „fáklya” nélkül. (Lásd erről bővebben.Vetési László: Szórványstratégia – Nemzetstratégia. In: Magyar Kisebbség6. 3—21.) 6. Tartalmi vonatkozások A romániai magyar oktatás tartalmi kérdéseit az 1/2011-es törvény módosított formájának a 46. cikkelye, illetve azok alkalmazását az 5671/2012-es metodológia szabályozza. (Lásd erről még az 1-es alfejezetet). Fentebb már szóltunk ezekről a jogokról, de nem érdektelen kissé részletezni ezeket a kérdéseket. (Lásd erről még írásom második alpontját.). Eszerint a tanítás nyelve minden tantárgy esetében a magyar, kivéve a román nyelv és irodalmat. Ez az 1/2011-es törvény egyik legnagyobb vívmánya, mert az 1924-es tanügyi törvény óta pl. Románia történelmét és földrajzát a kisebbségi tannyelvű iskolákban is románul tanították. A szakoktatásban hosszabb-rövidebb ideig, a szaktantárgyakat szintén románul kellett oktatni. Az anyanyelv, a magyar nyelv és irodalom tantárgyát, a magyar nemzeti kisebbség történelmét és hagyományait, valamint az ének—zene tantárgyát a tanárok sajátos tantervek és tankönyvek alapján tervezik meg. Ezeknek a kidolgozása az évek során nagyon sok vitát, nyílt konfrontációt generált. A román párt vagy állami vezetők részéről olyan kérdések merültek föl, hogy miért tanítjuk Romániában a magyar irodalmat? Elég lenne a román költőket és írókat magyarul tanítani. Hogy még nem fordítottak le mindent? Annyi baj legyen, mondták, majd lefordítják. Addig tanulhatják azt, ami létezik magyarul, mert az is nagyon érdekes. Ezek, és az ezekhez hasonló „javaslatok” többször a „jóindulat” köntösét is magukra öltötték. Az ének—zene kapcsán fölvetették pl., hogy minek nehezítsük a gyermekek helyzetét azzal, hogy magyar ének—zenét is tanítunk nekik. Ezzel csak a tanóráik számát szaporítjuk. Hiszen ők amúgy is tanulják azt a szép, értékes, nevelő jellegű és ráadásul hazai román zenét. A szaktantárgyaknak az állam nyelvén történő tanítása meg éppen ideológiai ruhában jelent meg. Romániában egy közös nyelvlétezik, állították, a munka nyelve. Tanuljon ezen a nyelven minden romániai gyermek. Ebben implicite az is benne foglaltatott, hogy a kisebbségi gyermek ne tanuljon anyanyelven. Végül néhány megjegyzés a román nyelv és irodalom tanításáról. Köztudott, hogy az ország azon tájegységeiben, ahol a magyarság nagyobb számban és összefüggő közösségben él, románul a magyar gyerek nem nagyon hall. Nagy általánosságban az iskolában tanul/tanulhat meg ezen a nyelven kommunikálni. Egyszerűen azért, mert máshol nincs lehetősége arra, hogy ezt a nyelvet használja. Az iskolában pedig a román gyerekek anyanyevi tantervei és tankönyvei alapján próbálják tanítani őt. Arról, hogy ez a nyelvtanítás szempontjából mennyire hátrányos, gondolom nem szükséges hosszan értekeznem. Azt azért megemlítem, hogy a Nyelvek Közös Európai Keretrendszere is egy nyelv elsajátítását az alapfokú nyelvismeretek oktatásával indítja, nem pedig az anyanyelv ismeretére építő tantervvel. Fölmerül a kérdés, hogy miért kell ezt újra meg újra fölvetnünk? Azért, mert bár az 1/2011-es törvény előírja azt, hogy a román nyelvet a magyar iskolákban sajátos tantervek alapján kell tanítani, ez a mai napig nem így történik. Véletlenül vagy szándékosan? De nézzük, hogyan alakult az utóbbi három—négy évtizedben a román nyelv és irodalom tanítása? Azért, hogy ne felejtődjék el, megemlítem, hogy volt olyan időszak (1970—1982), amikor a sajátos román nyelv és irodalom tanterveit az I—VIII. osztály számára intézményesen készítették el, és sajátos tantervek és tankönyvek alapján oktatták. Félreértés ne essék, távol áll tőlem, hogy a régi időket dicsőítsem, de az sem válik hasznára senkinek, ha a fürdővízzel a gyermeket is kiönti. Abban az időben olyan országos intézet is működött, amelyben tanterveket írtak a romániai iskolák számára. Ennek az intézetnek volt egy olyan fiókintézete, amely a sajátos magyar tantárgyak tanításának kidolgozását kapta feladatul (magyar, ének—zene és román). Olyan szaktekintélyek dolgoztak ebben az intézetben, mint Kuszálik Piroska, Balla Sára, Péterfy Emília vagy Tibád Levente. Sajnálattal jegyezzük meg, hogy ez akkor lehetséges volt, ma nem az. Ma csak egy ú.n. Országos Neveléstudományi Intézet létezik, amely elsősorban nem tantervkészítéssel foglalkozik. De ha ezt tenné, számunkra akkor sem lenne sok haszna, mert bár a Tanügyi Törvény előírja, hogy legyen ennek az intézetnek kisebbségi részlege is, öt vagy inkább már hat év alatt nem sikerült ezt megvalósítani. A sajnálatos kitérő után nézzük, miként alakult a nemzeti kisebbségek, de mondhatunk nyugodtan magyart, mert a többi kisebbséget ez a kérdés nem foglalkoztatja. Különben is a számon tartott romániai kisebbségek nyelvén tanulók 87%-a magyar. A nyolcvanas évek elején a diktatúra kiiktatta az oktatásból a sajátos tanterveket és tankönyveket. Az 1989-es hatalomváltás után kilenc évig tartott, mire a többség hajlandó volt megérteni, hogy legalább az elemi osztályok számára szükség van a sajátos román tantervekre és tankönyvekre. Az V—VIII. osztályok számára a 84/1995-ös törvény javított és újra kiadott változata valami „fából vaskarikát” írt elő. Nevezetesen azt, hogy a kisebbségek számára egységes román tantervek lesznek érvényben, de sajátos tankönyvek. Jóindulattal talán annyit lehet ebből érteni, hogy a tankönyv szerzői „könnyíthetnek” az egységes tantervek által előírt követelményrendszeren. Igen ám, de mi lesz a nyolcadikos záróvizsgával? Annak a tételeit nem a sajátos tankönyvek, hanem az egységes tantervek alapján állítják össze. Ezért csak kevés számú iskola igényelte ezeket a „sajátos” tankönyveket. Az 1/2011-es törvény végre előírta, hogy a magyar iskolák számára a román nyelvet és irodalmat minden oktatási fokon sajátos tantervek és tankönyvek alapján kell oktatni. Mi történt azóta? 2012-ben jelentős többletmunka árán egy munkacsoport elkészítette azokat a sajátos román tanterveket, amelyeket a törvény előír. A hivatalos elképzelés az volt, hogy az újonnan elkészített tantervek a 2012—2013-as tanévben a kezdő osztályokban (első, ötödik és kilencedik) hatályba lépnek, és a követelmény rendszerük alapján sajátos tankönyvek jelennek meg. Vagyis négy év alatt lehetővé válik a sajátos tantervek hatályba lépése. Erre jött a miniszteri döntés: az nem lehet, hogy a magyar iskolákban új tantervek, a román iskolában pedig a régiek alapján tanítsanak. (Pedig szerintünk az egyiknek a másikhoz semmi köze.). Az első osztályban elég bevezetni az új tanterveket és tankönyveket, szólt a megmásíthatatlan „verdiktum”. Ezzel ma ott tartunk, mint 1999-ben. Az elemi osztályokban sajátos tantervek alapján tanítanak. A minisztériumi terv szerint 2017—2018-ban a magyar ötödik osztályokba is bevezetik a sajátos tanterveket. Így, ha figyelembe vesszük a kimenő jelleget, a 2020—2021-es tanévben „már” a nyolcadikosok is a 2012-ben elkészített sajátos tantervek alapján, és az időközben vélhetően megjelenő sajátos tankönyvekből tanulnak majd. Ha mindez így marad, márpedig a helyzet javulására nem látok esélyt, 2024—2025-re már a középiskolákban is a sajátos tantervek lesznek érvényben. Másként fogalmazok: az új tantervek bevezetésére a minisztériumnak 13 évre van szüksége. Négy év helyett 13 év a törvényes előírások alkalmazására. Gondolom, nem túlzás, ha erről csak annyit mondok, hogy a kialakult helyzet egy Eugène Ionesco abszurd drámában is helyt tudna állani. Magyarán: a román állam egyfelől nehezményezi, hogy a magyar gyerekek nem beszélik jól a románt, emiatt aztán a vizsgákon gyenge eredményeket érnek el. Másfelől majdnem semmit nem tesz annak érdekében, hogy ez meg ne történjék. Sőt, ahol lehet, jeles vezetőin keresztül, akadályokat gördít az eredményes tanítás—tanulás útjába. 7. Zárszó helyett Írásom problematikája és következtetései szerint optimisták semmiképp sem lehetünk. Jelenleg az erdélyi magyar oktatás egészéről, ha szomorúan, de nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy szórványosodik. Persze árnyalhatunk is. A tömbmagyarság városon még állja a sarat, de vidéken sokhelyütt már ezt sem mondhatjuk el. Sok mindenben nem reménykedhetünk. Talán abban, hogy az a 20% magyar tanuló, aki nem jár magyar iskolába, talál magának valamiféle motivációt és az anyanyelvű oktatás felé orientálódik. Ehhez viszont a magyar oktatásszínvonalának kellene javulnia. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége sokat tesz a pedagógusok továbbképzésében. Nyugtázzuk ezt a tényt, de a jobb minőség elérése érdekében a többi hazai szakintézménynek is másféle árut kellene az oktatás asztalára tennie. Maradjunk annyiban, hogy talán a fokozott odafigyelés, az okos intézkedések mégis adnak/adhatnak némi reményt. Murvai László / maszol.ro 2017. december 11.Kitűnő szólisták a csütörtöki operagálánEgy hangverseny sikere a műsorválasztással kezdődik. A legutóbbi, szokásos – lassan hagyományt teremtő – operahangverseny műsorát nagyon tudatosan állították össze a filharmónia műsorában. Három szólista is felépett, akik felválta, duettet is énekelve követték egymást a színpadon. Az est karmestere ezúttal Jankó Zsolt volt, a meghívott szólisták: Kele Brigitta (szoprán), Pataki Adorján (tenor), mindketten a Kolozsvári Magyar Opera tagjai, valamint Emanuel Popescu (bariton), jelenleg a Kolozsvári Román Nemzeti Opera meghívott szólistája. A várai filharmónia néhány éve rendszeresen rendez operagálát, s erre az alkalomra mindig megtelik az Enescu–Bartók koncertterem. Így történt ez az elmúlt hét csütörtökén is, amikor újfent az operairodalom nagyszerű alkotásaiból csendült fel egy-egy dalbetét, ária. Az olasz és a francia operamuzsika jelentős képviselőinek művei közé Lehár és Kodály egy-egy alkotása is tökéletesen beilleszkedett. Megemlítendő, hogy a közismert áriák, duettek, tercettek mellett számunkra kevésbé ismertek is helyet kaptak a mostani műsorban. Tehát a siker lehetősége adott volt, de ehhez meg kellett találni az ehhez megfelelő előadókat. Az esten Jankó Zsolt vezényelt, a filharmónia állandó dirigense, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere. Feltételezésünk szerint ő állította össze a műsort is – az operairodalomban nagyon otthon van. A három említett vendégszólista a hazai élvonalhoz tartozik, de világjárók is, mindezt jeleztük lapunk hasábjain, amikor tudósítottunk a koncert előtt tartott sajtótájékoztatóról. Mivel is kezdődhetett volna az operagála, mint Georges Bizet közkedvelt és ismert operájának, a Carmennek a nyitányával, majd két dalbetét is elhangzott a zeneműből. A három szólista felválta, de duettet is énekelve követte egymást a színpadon. A szünetig áriák hangzottak el Giuseppe Verdi Don Carlos című operájából, Francesco Cilea olasz zeneszerző egyik művéből, majd Puccini Toscájából csendült fel ária. Az első részt Leoncavallo Bajazzók című operájának egyik áriája zárta. A csitári hegyek alatt Szünet után ugyanúgy, mint a műsor első részében, a három szólista egymást váltva, szólóban, duettben, tercettben énekelve szórakoztatta a közönséget. Öröm volt hallgatni Rossini A sevillai borbély című operájából egy áriát, Emanuel Popescu előadásában. Majd Kele Brigitta Verdi A trubadúrjából énekelt egy betétet, Pataki Adorján Amilcare Ponchielli – a Garibaldi-himnusz zeneszerzője – Giocondájából adott elő egy áriát. Kellemes meglepetés volt sokunk számára, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettjének egyik ismert duettje is elhangzott, majd talán még kellemesebb, hogy Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékából csendült fel az egyik legszebb dal: A csitári hegyek alatt… – óriási sikert aratva. Ezután a zenekar Verdi Traviatájának nyitányát játszotta el. Zárásként ugyancsak egy Verdi-operából, A trubadúrból hallgathattunk meg tercettet. A közönség egy része felállva ünnepelte az előadóművészeket, a szimfonikus zenekart, a kitűnő karmestert. Egy ráadással lett vége a csodálatosra sikerült operagálának. Dérer Ferenc / erdon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
